Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. február) 2. szám, 49–96. p.

(Regény. Prager-kiadás, Pozsony)

A család és a társadalom évezredes intézményei, korlátjai és rendje közepette áll a gyermek, az önző ösztöneivel, tudatlanságával, rendezetlen benyomásaival felserdülő ifjú. Az a rövid pár év, mialatt fiatalemberré cseperedik, olyan hatalmas fejlődési folyamat, amelyhez az emberiségnek évtizedekre volt szüksége. A családdal és a társadalommal szembeni zavaraihoz s tudatos becsvágyából kialakult személyes autoritása elleni támadásokra való felkészültségéhez a mai ifjú szociális zavarokat is kap. A polgári kultúrának egyik legveszedelmesebb hanyatlási tünete, hogy az anya köldökzsinórjától eltépett gyermek hazardőr reménytelenségében a társadalmát építő, konzerváló munkától is elszakad.

Hanyatló, polgári korunk gyermekpszichológusai a gyermeki lélek rejtelmeit a gyermeki élet nemi jelenségeivel, a születéstől a kamaszkorig felvonuló nemi megnyilvánulásokkal magyarázzák. Az írók, akik az ifjúság veszedelmeivel, lelki válságaival, életproblémáival foglalkoznak, André Gide „Korai rendetlenség”-étől Hermann Hesse „Demian”-ján át Bruckner „Krankheit der Jugend”-jéig, Ernst Glaser „902”-jéig, Werfel „Abiturientag”-jáig és Márai Sándor „Zendülők”-jéig tulajdonképpen ezekből a freudi érzelmi akcentusokból fakadó életélményekből adják korunk ifjúsága irodalmi dokumentumait.

Az új orosz irodalomnak is nagy témája a gyermek, de míg a polgári Európa irodalma a család és a társadalom zavaraival szembeszálló ifjú harcát figyeli, addig az új oroszok s a nyomaikban haladó, európai szociálforradalmi irodalom már a forradalom eszmevilágába érő, szociális gyermek értelme és értéke után kutat. Az új orosz irodalom a szociális szervezés etikájának és technikájának új társadalmat alakító erejét a gyermekkel, az ifjúval akarja bizonyítani, és innen van az, hogy ezek az irodalmi művek olyan egzotikus különlegességgel hatnak, mintha valami ismeretlen emberfajta kialakulásáról akarnának tudósítani. Ilyen regény volt Nyikolaj Ognyev „Kosztya Rlabcev” naplója, amely egy tizenöt éves fiú izgalmas, érdekes feljegyzéseiben a szovjet iskola és a szovjet nevelés különböző szervezeteiről, az orosz ifjúnak a családhoz való helyzetéről és a nemi kérdésekkel szembeni gondolatairól adott érdekes képet, de a felnövő ifjú tudatos forradalmiasságát hangsúlyozó akcentusaiból is kiéreztük azt a romanticizmust, ami – úgy látszik – minden idők orosz irodalmának eltéphetetlen velecsendülése.

Ennek az iskolanaplónak valóságos kiegészítője a most magyarul is megjelent „Az első leány”, egy eddig ismeretlen nevű írónak, Nyikolaj Bogdanovnak regénye. Figyelemre méltó és értékes ez a találkozás ezzel a szovjetorosz íróval, aki egy orosz falu és egy orosz kisváros ifjúsági szervezeteinek életébe világít, s vitáikat, harcaikat, a kis komszomolban forrongó eszméket úgy vetíti elénk, mint a múlt század orosz írói, akik a cárizmus ellen küzdő ifjúság földalatti munkáiról megható elbeszéléseket írtak. Nyikolaj Bogdanovot, akinek ösztönös érzéke és mesterségének jó irodalmi eleme van, ebbe az ugyancsak romantikusan induló regénybe a mai polgári irodalom legjelentősebb kérdését, a szexualitást kapcsolja, és egy kedves, okos, ideálisan tökéletesnek látszó leányka rövid életén át bizonyítja, hogy a korláttalan szabadságban és az emberi méltóságban annyira bízó, felszabaduló új orosz nő az új helyzetben is elveszhet, és szexuális cikké válhat. [89]

Nem bizonyít sem többet és sem kevesebbet ez a kiforrott művészettel és töretlen emberi becsületességgel író orosz, mint azt, hogy az évszázadok természetes fejlődését átugrani készülő orosz nő lelkében még ott van a trojka, az Onyegin és a végtelen orosz táj megfoghatatlan szépsége, s az ötéves terv hiába írta elő a nőnek az építő munkába való intenzívebb bekapcsolását, a kis Szanya mégis testvére annak a „jeune fille russe”-nak, akiről Claude Anet írt édeskés regényt, és annak a reménytelen nemzedéknek, amelyből a század eleji orosz regényírók nihilista női alakjai kerültek ki. Az új kor lendületébe és a minden eddigi világformát átalakító eszmék áradatába került, drága kis harcos Szanyán kérlelhetetlen végzetszerűséggel be is teljesedik a tragédia és az ifjúsejtek társaságából, a közösség érzésének, a pioníréletnek ebből az új világ építésére hivatott szervezeteiből valami bátor, tiszta szólammal szabadul fel a mi világunk és a mi társadalmi életünk mai szilárd alapja: a család örök formája.