Folyóiratok
Kalangya, VII. évfolyam (1938. február) 2. szám, 49–96. p. |
| Kázmér Ernő: Tamás Mihály: Mi a magyar most? |
(Tanulmányok – Pantheon-kiadás Budapest, 1937.) Kázmér Ernő Az az elváltozás, ami a világháború utáni magyar élet politikai, társadalmi, gazdasági és szellemvilágában közel húsz év alatt lezajlott, az egyetemes magyar élet igaz arculatát mutatja. A felbomlott történelmi osztályokon felülkerekedő, a demokratikus átalakulás felé haladó, a paraszti rétegekkel felfrissített elpolgáriasodás új világszemlélete a többhangúvá vált magyar élet minden osztályának lelkiállapotára befolyást gyakorol, és a valaha megszervezetlen, egymással soha komolyabb kapcsolatban nem volt mai magyar társadalmi osztályokat közös, teremtő akaratban összeforró munkára fogja. Az önálló állami életet élő új Magyarország természetesen még nem tisztulhatott meg teljesen attól a hűbéri-tőkés uralomtól, amelyet évszázadokig szolgált. A múlt közéletre nehezedő maradiság és szellemellenesség megmaradt, utolsó védbástyáit a népuralmi társadalmi átalakulás iránt megmutatkozó nagyobb megértés még nem tudta lebontani. A mai Európa és a tekintélyuralmak felé hajló népi ösztönök különben sem alkalmas eszmények arra, hogy az Európa minden tájain szétszórt kis népek a népuralom verőfényes sugarában sütkérezhessenek. A harci riadók éles kürtjei s a parancsuralmak fegyverzőreje veri fel ma Európát, és a haza, amely minden szabad szellem eszmei keretén belül él, nem lehet azonos azzal a csinált haza fogalmával, amely minden belátás, igazság, megértés és türelem nélkül a parancsuralom erőteljes színfoltjaival próbálja világunkat átmázolni. A mai magyar valóság aléltan nézi ezt a súlyos nyomást, ami a germán faj részéről a Duna–medencére nehezedik, és a Duna menti népek összefogásának gondolatában próbálja védekezési kereteit megteremteni. Új arcél alakult, kritikai szellemű, meg nem alkuvó, nyugat-európai gondolkodó társadalmi arcél, amely a legkorláttalanabb szellemi szabadság és az értelem jogán próbálja a polgárok, parasztok, munkások összességét a társadalmi lelkiismeret nagy kérdéseivel megismertetni. Ez a csoportosulás, amely a szépirodalom eszközeivel kiszélesedett, népi, társadalomrajzi irodalom művelői mellett a magyar társadalom összes életkörülményeinek, gazdaságának és szellemvilágának pozitív megfigyelésével a minden dolgozó magyarhoz méltó élet és szellemszínvonal kialakítását kezdeményezi, „Mi a magyar most?” címmel a magyar jelen legfontosabb feladatairól tanulmánysorozatot adott ki. A tanulmánysorozat írói az új Közép-Európában függetlenül küzdő magyarságnak több emberi és több magyar jogot kiharcolni akaró „Szép Szó” folyóirat munkatársaiból kerültek ki. Ennek a gárdának egy része éppen az elmúlt hónapokban járt Csehszlovákiában, ahol elsősorban mint magyar írók az ot[81]tani egész magyar társadalom vendégei voltak, de kitűnő alkalmaik voltak arra is, hogy szellemük erejével szolgálják azt a szomszédos országok közötti békésebb légkört, amely a magyarság háború után kapott súlyos sebein a szomszédaival való őszinte rokonszenv és megértés útján keres gyógyulást. A „Mi a magyar most?” annak a lelkiismeretes, elfogulatlan szemléletnek tanulmánysorozata, amelynek célja egyszerű és világos okfejtéssel feltárni mindazt, amit íróik a világháborút követő majdnem két évtized magyar valóságában megláttak. A tanulmányok a magyar alkotmányreformmal és a demokratikus átalakulással szervesen összefüggő választójogi kísérletekkel foglalkoznak. Gáspár Zoltán a polgári szellem nélküli, a mai magyar polgárságba olvadó, egészséges parasztelemek felfrissült, nemzeti életet jelenítő szerepéről, Hevesi András a magyar társadalomban uralkodó s a mai szellemre „nehezedő”, népellenes gondolatvilág anyagelvű lelki forrásairól, Ignotus Pál a mai magyar társadalomban jelentkező, különféle érdekekre ható erőket visszatükröző sajtó elvtelenségéről, Nagy Lajos irodalmunknak a magyar társadalom erőkifejtése és az európai irodalom irodalomerkölcsi szemlélete között vergődő szerepéről ír. Vannak azonban tanulmányok, amelyek a mindennapi életet átfűtő reális problémák gyökeréig érnek. Így két nagy tanulmány – Adorján Jánosé és Takács Józsefé – a magyar földkérdést, az arányosabb birtokmegoszlás és a földművesek, földmunkások szövetkezésén alapuló népi agrárközösség keresztülvitelét sürgeti. Kemény György tanulmánya az agrárválsággal és az iparosodással foglalkozó, feltűnő éleslátással az egyoldalú gabonatermelés és az autarkiás gazdasági berendezkedés kitenyésztette ipar között feszülő ellentétet mutatja be. A mai magyar katolicizmusról Horváth Béla és a magyar kálvinizmusról Simándy Pál írtak esszét, tragikus lendülettel idézvén a magyar faj lelkével s érdekeivel ellentétes, idegen eszmék terjedését, amelyek ellen a két magyar egyház a kor új szociális parancsainak felismerésével és hirdetésével próbál gátat vetni. Magyarország sokáig a gondozatlan puszták és az észre nem vett reformkérdések országa volt. Werbőczi társadalma nem akart társadalmi kérdésekről tudni, s a Habsburgok Magyarországában nem volt célszerű a rendiség s az abszolutizmus maradványait felszámolni. Egyedül Széchenyi szállt szembe a rendi szemlélet gondolatával. Az 1867–1919 közötti idő magyar történelme a nemzeti érzés, a kulturális nacionalizmus ötven éve, érzelmektől fűtött összecsapásokban merült ki. A mai magyar társadalomtudományi nemzedék, amely a népi és a munkásmozgalmak eszméit emeli a magyar közélet eszméivé, megriadva sorolja fel azokat a rontó bajokat is, amelyek a népi uralom és a népi berendezkedés demokráciáját egy politikai öncélúság közigazgatási eszközeivé nyomoríthatja. A „Mi a magyar most?” írói – a társadalmi felelősségérzettől áthatva – az új társadalomtudományi nemzedék társadalomrajzi irodalma mellett egy tisztább, erkölcsösebb, európaibb színvonalú Magyarország felépítésén fáradoznak. Ebből az emelkedett szellemű, szociális felelősségérzetből fakadtak ezek a tanulmányok, amelyek a magyar betegség pontos diagnózisa tudatában, nyitott szemmel láttatják a jövőt. Ennek a szellemnek költője, József Attila tragikus halálával is demonstratív költő (aki alig néhány héttel ezelőtt egy robogó gyorsvonat elé vetette fáradt, fiatal testét) a „Mi a magyar most?” tanulmányait egy jajongó verssel vezette be. E költemény utolsó sorainak sikolyát, reményeit itt idézzük: [82] „Adtál földművest a tengernek, hogy mi ne legyünk német gyarmat. |
Fejlesztette: GAS Softwares