Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. február) 2. szám, 49–96. p.

Versemben a mélység villog,
és benne remeg sok bánatom, bajom.
A szó kirobbant a csöndből, és csillog
az éjhomályban, a rideg talajon.

Ha nem is vagyok költő, de szenvedek,
és nem lesz mivel bús szemem befödjem,
mikor megértenek majd engemet,
és gyöngyszemmé szilárdul minden könnyem.

De értéket e kincsek csak úgy nyernek,
ha ez a pár szó a kezedbe akad,
és kalárisba fűzve – te drága gyermek,
jajom kövével díszíted nyakad.

Fordította: Somorja Sándor