Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. február) 2. szám, 49–96. p.

Ki fetrengett már vad holdnak fényinél,
Mikor véres ízük van a szavaknak?
Nappal kötelességek sokasodnak,
S a szív, az erő, akarat mit sem ér.

Ó, százszor fájóbban csobog a vér,
Mikor a hegedt sebek felszakadnak…
– Te mindig ura voltál a lábadnak,
S odaléptél, hol a tisztaság zenél?

Vágyad sose vetett olyan vad lángot,
Hogy rózsának láttál szúrós bogáncsot?
Az embert könnyek s botlások kísérik,

A szenvedő sokszor sír a sírig.
Repeső vágyunk: tisztaság otthona,
S hova lefekhetünk: sokszor pocsolya.