Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Laták István: Zsolozsma

A rónán telefonkarók, rádióantennák,
Ég felé állnak e szomorú piszkafák.
Segélyért nyújtaná fonnyadt karjait
A megvénhedt, termő pusztaság?
Mintha gonosz kezek a kalászt rontanák,
S a száműzött irgalmat irtanák:
Nem fizetnek a sovány kalangyák,
Ki hallott errefelé víg danát?
Városok, falvak felett csörtet szüntelen
Félelmes börtönében a Gond,
Mint vészteljes, komor porkoláb.
Ifjaknak nehéz a mátkaság,
Hetedhét tanyán lakodalom ritkaság.
Megtört arcokon szaporodik
És kuszálódik a sok szarkaláb.
Búzatengert nem okádnak,
Árverést reszketve várnak
Mind a kényes ugarok és kis tanyák.
Gazdátlan hírek s falevelek
A nyomott levegőt kavarják,
És az enyészet foga lassan rág
Földedben, szomorú Vajdaság.