Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. február) 2. szám, 49–96. p.

Sötét. Erdő öblén csendesen zenélve
Parányi forrásból lusta, halk víz csurog.
Hallgatag árny ül le a vályúszegélyre –
Süket csendben lesi a zengő csöpphurok
Dalát. S ha csöpp hull: omló sóhajjá mállik,
Levelek ezre lebben:
Leng a zaj a földtől föl, a zöld sudárig:
Csönd! Csöndben! Csöndesebben!

Várnak a virágok, bogarak és mohák
Álomült szemekkel. – Az árny most álmatag
Épp a szegélyről bontja keze bársonyát,
S puha tenyerébe, hallga, vízsáv szakad.
Meghalnak a gyertyák. S a nefelejcs kéken
Lehunyja szemét. Megnő
A sötét. Nagy, süket szárnya alatt a nyáréjben
Jó mélyen alszik az erdő.