Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. január) 1. szám, 1–48. p.

(A költő kiadása)

Szirmai Károly

Tulajdonképpen kevés a kötetben a majdnem kész vers. Legfeljebb öt-hat. (Itt is lehetne a ritmuson s egy-egy henyébben közbeiktatott kifejezésen változtatni.) S mostani bemutatkozása után mégis azt írom ide: ma legkomolyabban számba vehető költőnk. Mert valódi poéta. Még elszabott verseiben is. Itt is találunk megállító sorokat, szépségeket. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy Latáknál sokszor nem a vers szabályos kiépítése a fontos, hanem a mondanivaló. Az ő költészetének célja van. Még akkor is, ha versei abszolút síkon mozognak. Arca mindig testvérei: a proletárok felé irányított. Közülük való, s költeményeit elsősorban nékik írja. Az ő okulásukra, buzdításukra, vigasztalásukra. Nem egy versének végét a szebb jövő reménységének szalagcsokrából díszíti. Bizonyára nem előnyére szép indítású sorainak.

Hogy Laták milyen sokat fejlődött, azt legjobban 1928-ban megjelent könyve mutatja. Első próbálkozása még csupa zűrzavar. Szennyes, hordalékos víz, melyből semmi kedvünk sincs inni. Bemutatkozó költeményeiben aktivista s egyéb hatások érvényesülnek a szinte nyers átvétel rendetlenségével, összevissza dobáltságával. Egy, másutt akkor már lezárult kor utolsó hullámverése ez. Utófertőzés, utójárvány, mely alól nálunk csak Szenteleky tudta magát erősebben [47] kivonni. Egészben véve plakátköltészet, plakátforradalom a titánkodás kétségtelen jeleivel. Feketének és Csukának Magyarországra kellett elkerülniük, hogy kiheverjék a makacs fertőzést. S hogy ez elég hamar sikerült, nemcsak a változott ízlésnek, a kordivatnak köszönhették, hanem a példának s a költő barátok segédhadának is. Latáknak keményebb sors jutott: egy suboticai, külvárosi nyomorlakásban, a napi betevő falatért való állandó harcban maga verekedte ki felszabadulását: költői megtisztulását. Ez bizonyára értékesebb diadal. Fekete lehet jóval nagyobb költő, Csuka megírhatott vagy tucatnál több kifogástalan verset, de az erős, töretlen egyéniség – az emberi jellem – egyiknek költeményeiben sem jelentkezik oly tisztán, mint Latákéban. Róla nem kell azt írnunk: ember és szándék – mily messze távolodott e kettő egymástól!

Laták – mint elöl is mondtuk – a proletárnyomorúságot vonultatja fel költeményeiben. Elfonnyadást, éhséget, betegséget, munkanélküliséget, alkoholt, tüdővészt, nyomorviskókat, apró munkásörömöket s kitartásra buzdító reménységet. Magamagával csak néhány költeményében foglalkozik, de ott is mint a proletártársadalom egyik tagjával. Nyomormegjelenítésében sohasem távolodik el a valóság síkjától, s mégsem találunk költeményeiben csúnyát, ellenszenveset, mert a sötét sorokba hol szíve hullajt melegséget, hol optimizmusa fénysugarat. Különben sem dolgozik rikoltó színezéssel. De íme néhány sor legjobb költeményéből:

Az ódon iskolaajtó nyikorogva,
Mint sötét barlangszáj, felreped,
A meszes bendőjű, öreg szobák
Ontják magukból a gyereket,
Púposan, véznán, rikoltó rongyban
Bújnak ki a könyves kis seregek…

Laták mint minden igazi proletárköltő, sehol sem használ kliséket. Versei mögött saját élményei állnak. Élményein át Subotica egyik nyomornegyede: a Jasi-bara jut szóhoz. Fonnyasztó őszével, angolkóros gyermekeket kibujtató tavaszával s lélekfagyasztó telével.

Érdekes, hogy Laták „Kisasszonyi vásár”-jában s „Őszi litániájá”-ban többször Koszolányi hangján szólal meg anélkül, hogy erősebben vesztené egyéniségét.