Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. január) 1. szám, 1–48. p.

(Az író kiadása)

Körülbelül négy év termését gyűjtötte itt össze az író. Annyit, amennyi elfér egy tízívnyi kötetben. Tehát ami nem kockázatos. Mert a merészebb vállalkozást az író zsebe bánhatja. Ne feledjük el, hogy ezt a több száz példányt itt, a Vajdaságban kell eladni. Nagyobbrészt olyan magyarok között, akik csak addig azok, míg nem kell zsebüket kinyitni. Node Czirákyt nem fenyegeti a veszély, hogy könyvei nyakán maradnak. Ha a többieket igen, őt semmi esetre. Ma ő itt a legnépszerűbb író. Egyformán, mindenütt. A magyar földművesek között éppúgy, mint az értelmiség elég különböző rétegeiben. Talán az egyetlen, akinek beharangozott felolvasóestéire zsúfolásig telnek meg a körhelyiségek. Mert nemcsak vérbeli író, hanem a magatartásában szenvtelenebb Borsodi Lajos után legjobb felolvasónk. Valósággal megjátssza elbeszéléseit. Egyenesen színésze írásainak. Nemcsak hangjával, hanglejtésével, hanem gazdag mimikájával is. Nagyszerűen ért a hatás fokozásához! Szinte zongorázik a szavak és mondatok billentyűin. Pedálhasználata kifogástalan. Igazi játékos. Úgy simul szövegéhez, mint a csellista kottájához. Van is felolvasói magatartásában valami cigányos. Még önfeledkezett magakelletésében is. De az összjáték hatása rögzítő. Érdekes, hogy írásainak java valósággal megjátszásra készül. Már a fogalmazásban is egy teremközönség felé fordult arccal. A mondatok röviden, frissen, ízesen pattognak. Csupa mozgás, csupa érzékelhető valóság. Semmi elvontság, semmi metafizika. Még a gondolat is bimbóhüvelyben alszik. Közbe egy sereg kép, színes hasonlat. De az ösztönösség helyes érzékével elosztva, beépítve. Azután hirtelen egy kétszavas lecsapó mondat – egy szó, egy kérdés. Az előző sorok rögzítésére vagy a lankadó figyelem fokozására. Nem egyszer meglepő hatással, sőt meghökkentően. (Hát így is lehet?) S mindez mesterségbeli tudás, kötelezőnek hitt szabályismeret nélkül, csupán az ösztönösség rátapintásával – közvetlenül, frissen, a szeretetreméltóság visszautasíthatatlanságával – többször a téma igénytelenségéi is elnyomva, kiegyenlítve.

Máskor, midőn mesemondó hangját halkabbra, duruzsolóbbra fogja, szavakból szőtt, ékes, virágos szőnyeget tereget elénk meghimbálva, hullámoztatva, simogatva, mint akinek magának is gyönyörűsége telik abban, amit művel. A kedvvel és lélekkel csinálás jellemzi minden közvetlenebb érdekeltségű írását. Ezért nyúl bele többször is emléktarisznyájába. De ahol nem állhat a történések folyamába, ott sem tud egészen érdektelen maradni. S ha másképp nem, legalább felcsap sereghajtónak. Ilyenkor kéztapssal nógat, beleszólással ösztökél. Szinte kedvetlenül konyul le a feje, ha egészen [46] félre kell húzódnia. Tolla is bizonytalanabb lesz, s mozdulatai is lankadtabbak. Maga is érzi, hogy nem neki való vállalkozásba fogott. De ha már elkezdte – Isten neki! Majdcsak befejezi valahogy. Kerüli is az idegen tájra való kiruccanásokat.

Cziráky nagyobbrészt parasztokról s gyermekekről ír. Párbeszédei tehát hozzájuk alkalmazkodnak. Ízességben, zamatosságban ezek sem maradnak el leíró vagy elbeszélő stílusa mögött. Ugyanaz a frissesség, tüzről pattantság feszíti őket is. (Nagy paraszti dünnyögés, féligelmondás.)

A kötetben különféle fajú és fajsúlyú írások szerepelnek. Értékbesorozni tehát csak saját síkjukon lehet. Vannak itt emlékek, emlékdarabok, anekdota magvú elbeszélések és igazi novellák. Talán egy van bágyadtabb, a többi megírása kifogástalan. Ami kivetnivaló, az a témák kellő meg nem választása. A mesterségbeli tudás elhanyagolása itt állt bosszút. A puszta ösztönösség nem bizonyult elegendőnek. Mindent elfogadott, amit az élettől kapott. Nem rostált, nem válogatott. Nem rendelkezett elég ítélőképességgel. Az író azonban itt is elvégezte a maga munkáját. Oly tökéletesen, ahogy csak tudta.

Cziráky Imre mesemondó és anekdotázó természet. Abba az írói síkba tartozik tehát, ahol távolabbról Mikszáth, közelebbről mestere: Móra Ferenc áll. Az ő rokonuk, tanítványuk. Mint amazok, úgy ő is vérbeli tárcaíró. A régi híres tárcairodalomnak kései hajtása.

(Aki tehát irodalmunkban ki akarja jelölni rangját, az csak saját síkjába tartozó írókkal mérheti össze, és semmi esetre olyanokkal, akik lelki alkatuknál fogva máshová tartoznak. Nem úgy, ahogy Havas Károly elgondolta és leírta.)

Cziráky ma legösztönösebb írónk, s egyben legnagyobb, legízesebb mesemondónk. Nem jellemfestő, nem lélekábrázoló, hanem mesemondó.

Éppen ezért történeteiben az emberen van a hangsúly, s nem az egy emberen, túlnyomóan a típuson, s nem a mástól különböző egyéniségen. A mi kevésbé fejlett irodalmunkban azt a helyet tölti be, amit a magas irodalmi színvonalú Erdélyben Nyírő József, könnyebb fajsúlyú novelláival.