Folyóiratok

Kalangya, VII. évfolyam (1938. január) 1. szám, 1–48. p.

Dimitrije Kirilović dr., a Novi Sad-i Történelmi Társaság főtitkára „A magyarok asszimilációs sikerei Bácska, Bánát, Baranyában” című tanulmánya kiegészítéseképp közreadta a Duna bánsági népiskolákról szóló kimutatását. A gondolkozásáról és a magyarsággal szembeni állásfoglalásáról ismert történetíró ebben a munkájában is hű maradt önmagához. Ismételten él az alkalommal, hogy kétségbe vonja nagyon sok család magyar eredetét és származását.

Három iskolaév adataival találkozunk a Kulturni Privredni Pregledben, amely mint a bánság hivatalos lapjának melléklete jelenik meg. Az első táblázat az iskolák számát adja.

A legutóbbi évek kimutatásai hiányzanak, de az említett három esztendő iskolaadataival csaknem azonosak lehetnek, s ezért nagyobb eltolódás az iskolák számában nem mutatkozik.

Hasonlóképpen szinte változatlan az iskolatermek száma is. Az 1932–35. esztendőkben 242–245 tantermet vettek igénybe az óvodák és 4376–4406 tantermet az elemi iskolák részére. Az iskolaépületek számáról és tulajdonjogának megoszlásáról készült ki[15]mutatás ugyancsak alig mutat a három esztendőben nagyobb eltolódást.

Az óvodák számára kétszáz épület áll rendelkezésre, ebből harminchárom állami, négy báni, száznegyven községi, tizennégy hitközségi, tizenkettő magán- és egy vegyes tulajdon. Ebből 193 mindenben megfelel az egészségügyi követelményeknek, hét épületet azonban szükségből használnak.

Az iskolaépületek száma 2026, ebből 150 állami, 1242 községi, 506 egyházi, 123 magán-, egy vegyes tulajdon. Az iskolaépületek közül 1773 kifogástalan, tanításra alkalmas épület, 253 azonban nem, s csak kényszerből használják.

A tantermek és az épületek száma – mint a kimutatásból kiderül – már évek óta alig változik. Nem azért nem építenek, mert nincsen szükség tágas, napfényes, egészséges épületekre, hanem mert egyelőre nincsen erre a célra megfelelő hitel. Maga a hivatalos jelentés is elismeri, hogy 253 iskolaépületben csak azért tanítanak, mert nincsen egyelőre jobb, megfelelőbb. Az elemi iskolák részére alkalmas épületek számát a fenti okból nem is növelik, s az utóbbi években nagyon kevés iskolaépületet emeltek. Ami épült, az is főleg az agrártelepeken, mivel legtöbb helyen messze fekszenek a legközelebbi falusi iskoláktól, és a gyerekeknek 10–15 kilométert kellett gyalogolniok, ha iskolába akartak járni.

*

Megtudjuk a jelentésből azt is, hogy 318 tanteremben kizárólag fiúk, 322 tanteremben csupán lányok, s 4008 tanteremben fiúk-lányok részére vegyesen folyik a tanítás.

A tantermek a tanulók nemzetisége szerint így oszlanak meg:

Tehát összesen 242 tanterem között oszlik meg a hétféle nemzetiségű óvodás gyermekek száma, míg az elemi iskolák 4648 tantermet vesznek igénybe.

Hivatalos kimutatás szerint a magyar kisebbség számbelileg erősebb a német kisebbségnél, mégis a németeknek 618, a magyaroknak csak 460 tantermük van.

Ennek a magyarázatát mi abban találjuk, hogy sokkal több magyar nemzetiségű gyerek jár államnyelvű osztályba, mint német. Innen ered a német osztályok számának a többlete. [16]

Az 1933–35-ös iskolaévek adatai alapján a tanulók iskolák szerint a következőképen oszlanak meg:

Feltűnő, hogy év közben mennyien maradnak ki az iskolákból. Közel tizenhétezer gyermek nem tudja folytatni elemi iskolai tanulmányát megszakítás nélkül. Elsősorban a falusi tanköteles gyermekekről van szó, akik a mezei munka kezdetével kénytelenek szegény sorsú szüleiknek segédkezni, vagy pedig elszegődni libapásztornak, kondásnak. A törvény ugyan szigorúan bünteti az iskolát elhanyagoló gyermek szüleit, mégsem lehet a gyermekeket rászoktatni arra, hogy iskolába járjanak. A szülő nem engedi őket, szükség van a segítségükre, és sok mindennek kell megváltozni, hogy az analfabetizmus terjedése megakadályoztassék.

Különösen a magyar iskolás gyermekek kénytelenek elhanyagolni az iskolát, akármennyire is szeretnének tanulni. Nagyon szegény szülők gyermekei ezek, akik szerény keresetükkel is hozzásegítik a családot a tengődéshez.

A tanulók nemzetiségi táblázata az 1932–35-ös iskolaévekben csaknem változatlan. Az 1933–34-es években a tanulók nemzetiségi megoszlása a következő:

Egyéb nemzetiségű volt az elemi iskolákban 1178 (583 fiú és 595 leány), az óvodákban 80 fiú és 65 leány. [17]

Az 1932–35-ös esztendők közül 1933-ban és 34-ben volt a legmagasabb a magyar tanulók száma (37 081), míg 1932–33-ban 36 976, 1934–35-ben pedig 36 360 magyar gyermek járt iskolába.

A táblázat nem tünteti fel külön, hogy a magyar nemzetiségű tanulók magyar vagy államnyelvű iskolába jártak-e, s így azt kell hinnünk, hogy ebben a kimutatásban csak azok a magyar gyermekek szerepelnek, akik magyar tagozatok növendékei. Az is lehet azonban, hogy a magyar és az állami tagozatok magyar növendékeinek a számát összegezték, bár ez kevésbé valószínű, mert a cikkben akkor erről említés történt volna.

A tanulók vallási megoszlását az 1934–35. iskolaévben az alábbi statisztika mutatja:

Az elemi iskoláknak 14 ókatolikus (6 fiú és 8 leány), valamint 15 muzulmán (10 fiú és 5 leány) tanulójuk volt.

A gör. kel. vallású tanulók tehát túlsúlyban vannak. Szinte a kétszeresét teszik ki a többi vallású tanulóknak. De a Duna bánsághoz tartozik nemcsak a vegyes, gör. kel. és katolikus lakosságú Szerémség, hanem a tiszta gör. kel. Észak-Szerbia is.

Bácska, Bánát, Baranya elemi iskolai tanulóinak vallási megoszlása egyelőre nem áll rendelkezésünkre.

*

Szándékosan hagytuk utoljára dr. Kirilović bevezető sorait, amellyel útra bocsátotta érdekes adatait. Az olvasó – miután a statisztikai adatokba betekintést nyert – könnyebben mérlegelheti a szerző megállapításait. Kirilović az alábbi meglepő következtetést vonja le az adatokból.

„A Duna bánság, melynek északi területe meglehetősen heterogén országrész, elég szépszámú kisebbségi iskolával rendelkezik. A kisebbségi iskolák száma tökéletesen megfelel a kisebbségek számarányának, különösen, ha figyelembe vesszük a szülők részéről megnyilvánuló ama törekvést, hogy gyermekeiket az államnyelv minél tökéletesebb elsajátítása végett inkább állami tannyelvű iskolába járatják. Csupán a magyar iskolák száma nem felel meg a magyarság számarányának. Véleményünk szerint a magyar kisebbségnek aránylag sokkal több anyanyelvű iskolája van, mint amennyi számarányánál fogva megilleti. Ha továbbá figyelembe vesszük azt is, hogy a magukat magyaroknak nevező gyermekeknek a fele nem magyar származású, akkor a magyar tannyelvű is[18]kolák száma túlságosan nagy. A magyar uralom alatt ugyanis erőszakkal magyarosították a nemzetiségeket a Vajdaságban, az utolsó száz év folyamán, amit az is bizonyít, hogy a Tisza-melléken olyan nagy számú szlovák nevű „magyar” található. Az utóbbi körülmény a legjobban igazolja a jugoszláv hatóságok türelmét és nagylelkűségét szemben a volt magyar hatóságok sovinizmusával.

Az azelőtti Magyarországon a nemzeti kisebbségeknek voltak ugyanis kisebbségi iskoláik, de számuk megközelítően sem állott arányban a nemzeti kisebbségek számával, amire a »Magyarosítás a volt Magyarországon« című tanulmányomban már előzőleg rámutattam. Jugoszlávia mostani kisebbségei egészen más körülmények közt élnek. Semmit sem vesznek el tőlük, ellenkezőleg sokkal többet kapnak, mint amennyi őket tényleg megilleti. Ebben rejlik a lényegi különbség a régi s a nemzetiségek által meggyűlölt rendszer és a mai között, amelyet nem nemzetközi szerződésekkel kényszerítettek Jugoszláviára, hanem amelyet az állam jószántából maga adott.”

*

Mindössze egy pontban értünk egyet dr. Dimitrije Kirilovićtyal. Mi is azt mondjuk, hogy a magyar iskolák száma nincsen arányban a magyar lakosság számarányával. Mi azonban nem úgy gondoljuk, mint a szerző, aki azt mondja, hogy sok az iskola, mert a magyarság vezetői már ismételten eljuttatták a kormányhoz iskolaügyi kívánságaikat, amelyekben kimutatták, hogy nemcsak tanító-, de iskolahiány is van a magyarlakta vidékeken.

Más mondanivalónk dr. Kirilović megjegyzéseire nincsen, bár idézhetnők a Kalangya legutóbbi számában az asszimilációs tanulmánya ismertetéséhez fűzött megállapításainkat: „Szerencsére Kirilovićnál sokkal megértőbb álláspontot foglalnak el az illetékes tényezők a kisebbségek iskolaköveteléseivel szemben.”