Folyóiratok

Kalangya, VI. évfolyam (1937. december) 9. szám, 325–388. p.

(Útirajz. Cserépfalvi kiadás)

Kodolányi János az újabb magyar irodalom egyik legfrissebb naturalista regényírója, aki több korábbi írásaiban a falvak parasztjainak a mai társadalom bűneire rávilágító szomorú életét írta meg, tehát a most annyira előtérbe nyomult szociográfiai irodalom szépirodalmi eredőit. Új könyvében finnországi utazásáról számol be. Regényíró, ha utazik, és szükségét érzi annak, hogy közvetlen benyomások terhétől úti emlékei megírásával szabaduljon, objektív képeiben is szubjektívvé válik. Akaratlanul önmagáról ír, feltörő közlési vágyát azokról a dolgokról, emberekről, amelyek és akik körülvették, s a maga külön érdeklődésére élményként hatottak. Mert mi az, utazni? Nem énünket elveszteni és az új környezetben idegenné hasonulni, hanem kitágulni, az otthon társadalmi béklyóitól megszabadulni és megfürdeni a minden ember lelke mélyéit szunnyadó, soha ki nem elégíthető új látás frissességében.

Kodolányi Jánost Finnországhoz gyermekkori érzelmi kapcsolat fűzi, pontosan meg sem magyarázható s mély ragaszkodás az ezer tó kis országához, ami valahogy mindannyiunkban megvan. A finn-ugor nyelvi rokonság révén, diákos álmodozásunkban a cárizmus alatt szenvedő északi testvéreinkről ábrándoztunk, akiknek legkitűnőbbjeit lovas kozákok Szibéria örök hómezőin átkancsukázták. Azóta Finnország önálló állam lett, és a megfogyott magyar nemzet fiai európai elszigeteltségükben s baráti, testvéri népek hiányában szükségét érzik annak, hogy a nyelvi rokonságot és a hosszú évtizedek óta egyre elmélyülő finn-magyar barátságot szorosabbra fűzve, Suomit felkeressék. A csend országában nem sokat beszél[382]nek. Szívósan és elmélyedve építik azt a szociális lelkiséget, ami minden finn intézményt és a finn szellemi élet minden megnyilvánulását áthatja. Kodolányi Jánost is elsősorban ez a mélységes csend, az a lépten-nyomon érzékelhető, valóságosan kitapintható szociális gondolkodás és a szociális érzésektől áthatott, építő társadalom gondoskodása fogja meg, amely szeretettől, szolidaritástól, szociális érzelmességtől áthatva a középosztálynak és a szellemi munkásoknak a néppel való legszorosabb közösségében, összeforrottságában, a finn népi szellemet továbbépítők valóságos munkaközösségében oly imponálóan mutatkozik meg. A mintaszerűen megoldott finn földreform jóvoltából a nép szerte az országban, tanyákon lakik dús kertek, emeletes faházak között, a tanyáikat a kisebb közigazgatási központokkal kitűnő utak, modern autóbuszok kötik össze. Suomi egy nagy tanyarendszer. A földmunkás saját birtokán dolgozik, szövetkezete útján adja el terményeit, szerzi be szükségletét, amelyek között a könyv jelentős tétel. Ilyen benyomások mellett magától értetődik, hogy Kodolányi János, a regényíró, akinek regényei hátteréből a magyar falu sötétre árnyékolt valóságképe bontakozik ki, nem tudja megállni, hogy a mai magyar társadalomban megmutatkozó hibákra, a közigazgatásnak és a nagybirtokrendszernek a népi élet kiteljesedését, a népi szellem, a népi kultúra rejtett kincseinek termő szellemmé fejlesztését akadályozó hibáira rá ne mutasson, és ne panaszolja fel, hogy vetették finn tudósok, írók a szemére, miért nem „dolgozik a mai Magyarország a nép megerősítésén, nehogy az erősebb népek teljesen összeroppantsák”. Az író az ötvennégy parasztfőiskola legkitűnőbbjeit is felkeresi, ellátogat egy falumúzeumba, amelynek évszázados kincseit a környék lakói hordták össze. Kutat a tanyalakók könyvespolcain, részt vesz egy földművesiskola ünnepélyén is, ahol a világviszonylatban legelső rendű énekesnő népdalokat énekel, egy nagy költő saját verseit olvassa, és egy Európa-szerte szívesen olvasott regényírónő beszédet mond paraszt hallgatóinak. Kétszáz kilométert autóztak ezek a kitűnő szellemi munkások, hogy kipirult arccal, izzó szemekkel, valóságos gyermekként hintsék szét szellemi kincseiket egyszerű emberek között, akiknek a természet szépségeibe olvadó mindennapi életéből merített alkotásaikat először velük ismertetik meg.

Finnországnak nagy irodalma van, és a háború utáni Németország a greifswaldi egyetem finnintézetének kiadványaival, úgyszintén a finn barátságot ápoló magyarországi intézmények kultúrmunkája erősen hozzájárul ahhoz, hogy a mai Suomi képe és struktúrája hibátlanul áll a mai Európa érdeklődésében, s Kodolányi János lelkes és okos beszámolója is a modern Finnország társadalmi, szellemi képét hűen adja vissza, és apró úti epizódjaiból, pillanatfelvételeiből egy jól kormányzott, jól megalapozott, boldog ország olyan népi sajátosságaira mutat, amelyek minden szellemi munkást gondolkodóba ejtenek, összehasonlításra ösztönöznek.

A könyvet a kiadó a „Válság és új élet” elnevezésű sorozatában adta ki, amely sorozatnak írói a kortárs lelkiismeretével szólnának hozzá a mai Európa különböző világ[383]politikai és világgazdasági áramlataihoz. Mai korképet akar adni a sorozat minden mai kísérletről, világszemléleti kérdésről, hogy mindannak vizsgálatára kényszerítse az olvasókat, melyek korunk súlyos válságának okozói. Szerintem komolyabb gyakorlati jelentőséget ez a sorozat csak akkor kapna, ha abban a Kodolányi „Suomi” könyvéhez hasonlóan a Magyarországot körülvevő szomszédos államokról is jelennének meg hasonló elgondolású könyvek. Közép-Európa és a Duna-medence népeinek közösségét hirdetjük, népeink közösségéért élünk és küzdünk, csak egyet mulasztunk el: egymást alaposan megismerni. Szükséges lenne, hogy a „Válság és új élet” sorozat ezt a mulasztást pótolja.