Folyóiratok

Kalangya, VI. évfolyam (1937. november) 8. szám, 277–323. p.

(Novellák. Franklin Társulat kiadása)

A bemutatkozás kitűnő. Egyik novella jobb a másiknál. Egy bámulatosan okos és kulturált mai európai logikus történetei, bár a logika legtöbb novellájának csak külső történéseit tartja össze, s ami mögöttük van, sokszor ellentmond minden logikának. Ebből a külsőségeiben józanul, reálisan megteremtett légkörből adódik, hogy Cs. Szabó László irodalmi humanizmusa, mondanivalója valami magasabb rendű publicisztikába ojtódik, míg hangulataiban, alakjai felé forduló érzelmi odaadásában a mindennapi élettől távol eső különlegességek mutatkoznak. Ezek a különlegességek mélyről jönnek, és ha ábrázolásukban, stílusukban a tiszta érzés szükséges kifejezéséig el is jutnak, mégis az artisztikum, a felgyúló virtuóz mutatvány kirobbanó pillanatnyi sikerét áhítják. Pedig az író kápráztató, céltudatos bűvészkedése, meghitt emlékeket, kábult átéléseket kiteregető, egyre szédületesebben kanyargó hangulatai précienx fölényességében, amit irodalmi, kortörténeti utalásokkal, idézetekkel, olvasmányai átélésével próbál fokozni, van valami, ami megfejthetetlen, ami az emberi értelem számára rejtély, s ami alakjai első találkozásánál az emberi élet felszínességén kilendülve, a lélek titokzatos útja felé tör. Ez lenne az az izgató, gondolkodót és írót tulajdonképpeni feladatára rádöbbentő pillanat, amikor a lélek irracionális erőitől megejtett írónak a lélek messzeségét kellene követnie. Cs. Szabó László elér a lélek rejtelmeiig, de a titok megismerésének vágya nélkül. Rátalál a vallomás szenvedélyére is, de ez sem elsőrendű szükségessége, s nem merném azt mondani, hogy ezekből a vallomásokból tehetsége lírai, melankolikus kisugárzásán túl egy rettenetes lelki nyomás alatt nehezedő elbeszélő szólal meg. Nem az élet és nem az ember fontos nála, hanem a lélektani helyzet, amibe az embert az élet sodorja, és ha mégis az az érzésünk, hogy minden novelláját az Élet íratta, tulajdonképpen alakjai gyógyíthatatlan sebzettsége hatása alatt hajoltunk meg, élményeiből, történéseiből oldódó férfibánata előtt. A tő, amelyből Cs. Szabó László [322] elbeszélő-művészete sarjadt, nyugati kultúra, nyugati irodalom és nyugati stílus televényéből került hozzánk. Melankóliáját, történeti színét, távlatát, muzsikáját, sőt majdnem valamennyinek környezetrajzát Párizs adta. Diákkocsmák hangulata, utcák képe, amint katonák, diákok szerelemről daloló utcai zenészeket állnak körül, az éjfélig virrasztó könyvesboltok fényében olvasó, színes diákok, papok – olyan mindez, mintha romantikus, párizsi diákköri élmények novellagyűjteményének lennének témái, és minden témája fölött a közös nevezőre hozható Quartier–Latin múltba süppedő emléke borongna. „A párizsi bölcs” elesett, félretaposott figurájában ott van annak a bohém és kispolgári romantikának bája, amit Murgertől Duvernois-ig csak Párizs lelke adhat, s a Párizsba utazó szatmári főbíró néhány napja, amit ott tanuló lányánál tölt, egy szép diákszerelem tökéletes rajzát viszi az öregedő magyar úrnak kitáruló, idegen világ fölötti zavaraiba. Ez a történet különben a legtökéletesebb novellája is. A naturalista írásművészet minden pontosságán („A nikkelezett bárpulton, két kiszáradt cserép pálma közt egy ingerült macska sétált. A konyhára nyíló folyosón varrógép zakatolt, az utcai ajtóban színes diákok, egy vézna, erősen festett leánykával beszélgettek”) átütő Párizs utcái olvadnak benne a tiszaháti vörösen hervadó cserfaerdők színébe. Ez a kettőség, a Duna-menti otthon szorongó érzése és az „Egy gondolat bánt engemet” című fantáziája, amelyben Petőfi Sándor elképzelt párizsi éveinek merész képzeleti játékában a novella legmagasabb formájává, valóságos legendává nő, holott tudjuk, érezzük, hogy az egész história nem egyéb egy szerencsésen, ügyesen kifejlesztett trouvaille-nél.

Magyar író és magyar gondolkodó novelláskönyve az „Apai örökség”, de ha azt történetesen idegen olvasná, úgy érezné, hogy a mai magyar szellemet a francia és az angol teljesen átitatta. Cs. Szabó László párizsi novellái, amelyekben a keleti nyelvünkben megbúvó barbárságokat is messze elkerülte, mint már rámutattunk, az új francia prózairodalommal tart lelki rokonságot, de a novellák játékos, irodalmi publicisztikai utalásainál Huxley manierja csillog. Tulajdonképpen Európa mai vergődésének elszomorodott szemlélődésű humanistája írta ezeket a nyugati novellákat Keletnek, az a humanista, aki érzelmét Londonból, poézisét a Szajna partjáró] hozta, de szívét otthon, a Duna-partján fájlalja.

Beograd, 1937. október végén [323]

Kérjük olvasóinkat, hogy előfizetési díjaikat szíveskedjenek dr. Szirmai Károly 59092. sz, csekkszámlájára befizetni, illetve előfizetéseiket megújítani.

A ”Kalangya” szerkesztősége.

A Kalangya május 1-ji számában kiírt novellapályázat határidejét ez évi november 1-ig, a regénypályázatot pedig 1938. szeptember 1-ig hosszabbítjuk meg.