Folyóiratok

Kalangya, VI. évfolyam (1937. augusztus-szeptember) 5–6. szám, 193–288. p.

(Cserépfalvi kiadás)

Kassák Lajos írásainak értékét meghatározni annyit tesz, mint mérlegre tenni egy vékányi vetőmagot. Itt nem számít a pillanatnyi súly, itt a kikelt gondolatmag sokszorosan gazdag ajándéka valósítja meg az ígéretet, a lelkek érő kalászában csoportosult új magházat, a magtermékenyítő tehetségének eredményét.

Élményt jelent ez az újabb regénye is. Nem csupán hűséges korrajzot, társadalmi vetületet, elhibázott életeket mutat be, hanem belenyúl a titkok szekrényébe, az agynak és a szívnek, az ösztönnek és a gátlásnak, véteknek és lelkiismeretnek, egészségnek és betegségnek összekuszált, rendetlen fiókjába, és ott kísérel meg rendet teremteni.

A módszere lehet lélektanulmányozás. Összehasonlító kórbonctan, de nem a tudatosan tudós, hanem a tehetséges művészember tolmácsolásában. Végigkísérni a regény alakjának életét a befejezésig, a kisiklott csókvágytól a híd karfájáig, az apró képek összetételéből meghatározni az élesen körvonalazott, meghasonlott lélek tapinthatóan érzékeltetett domborművét, ez a teremtő erő művészete.

Ezeknek a könyveknek maradandó értékét jelenti az a tartós emlékezés, amellyel az ilyen regény helyet kér élményeink tárházában. Nem lehet elfelejteni, nem lehet napirendre térni fölötte. Másutt pár soros újsághír, itt, a szavak sodró áradatában: magasztosan emberi szomorújáték tanúi vagyunk, és bármennyire [280] hétköznapi esemény egy ember élete, ennél az eltévedt sorsú szerencsétlen társunknál gondolkodóba esünk, vajjon tényleg egy átkos, önfeledt pillanat elegendő-e családok életének, országok helyzetének, világok sorsának gyászba borulására.

A nyomortanyák leírása, a munkanélküliség visszatérő réme, a szellemi szükségmunkára beosztott, napidíjas ügyvéd és jogtanácsos úr, az elsüllyedt emberek őrzőangyala, fertőzött csókok zsarolója, mint példás, odaadó családfő, gondos apa és szerető hitves – a tilosba tévedt szalmaözvegy kétségbeejtő lelki harca a tisztátalanság érzése és a családi szentély tisztasága között – a beteggé átkozó, önfeledt pillanatának adósa, aki az életével fizet, mindez lélektanilag megindokolt, talán kissé túlérzékeny, de mindenesetre következetes ember lelkivilágát mutatja be, aki bűnbocsánatáért vezekelni akar, és elpusztított egészségű életét dobja el.

Az életnek vannak igazságtalan ítéletei. Ez a halálos ítélet ártatlan életet vett cl. A tévedésekért ilyen nagy árat fizetni nem méltányos, nem áll arányban a vétek súlyával. De minden ellenvetésünk zátonyra fut az író tiszta láthatárú lélektengerén, ahol a felszabaduló ösztön vihart támaszt, és emberi sorsok kis csónakjai, mint apró papírhajók, elmerülnek a bősz hullámverésben. A regény befejezése súlyos és szomorú igazságszolgáltatás, mert az élet nem könyörül az elesetteken, nem szánja meg a szánandókat, nem segít sorsok kisiklásakor.