Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. október) 6. szám, 353–424. p.

Czakó Tibor: Minek sietni?

Vándorbotot vágtam az útszéli fáról,
Hogy közelebb jöjjön a holnapi távol,
Sok faluból el-kijutok, fütyörészgetek,
Nem szomorkodom, emberek, nézzetek,
Csavargó vagyok, de vidám szegénylegény,
S ha valaki bűnös, ti vagytok az, nem én.
Odaadom a kincsem, ne kísérjen átok,
Jártamban, keltemben lakodalmat látok.
Nekidűlök a félfának, néha be is invitálnak,
Megmutatják a menyasszonyt, melléültetnek a tálnak;
Az a nóta oly ismerős, amit muzsikálnak,
(Jószándékom esküvőjén emlékezem rátok.)
Minek sietni – gondolom ilyenkor –
Az enyémről lekéstem, hadd legyek a másén,
Ki tudja holnap merre leszek már én,
Eljárok inkább egy menyasszonytáncot.
Délibábos, karcsú tündér kering velem,
Otthonnak, asszonynak nézi már a szemem,
Míg az ajka nevetgélve néha mozdul,
Mintha kérne, kedves vándor,
Maradjon itt ma estére.
Minek sietni – ez a gondolatom –
Túljuthatok én még holnap is e telken,
Éppen most mennék el – nincsen arra lelkem,
És én, a csavargó, ebrudalt legény
A vendégmarasztalást szívesen fogadom.
Átmulatom az éjszakát hajnalig,
Megölelek boros fővel valakit,
S anélkül, hogy tudnék róla,
Fülembe cseng a sirató nóta,
Megcsillan az ezüstharmat a tuján,
Kijutok a dáridózók kapuján,
Pitymallatkor mámorosan tovább megyek,
Hűvös reggelt köszöntenek a láthatáron kéklő hegyek.