Üzenet Schöpflin Aladárnak
Istenes, bús paraszti nép
a népünk.
Kalendárt olvas, s süvegel
papot és csendőrt.
Csoda, hogy élünk,
hogy vagyunk.
Kenyere van, és szalonnája,
dehogyis telik tudományra,
dehogyis olvas, minek?
Élünk és írunk csak magunknak:
élünk és írunk – senkinek.
Ki érti meg:
magyarul írunk.
Hitünk s szavunk senki sem érti.
S ki éli meg, amit megélünk,
s amit nem érünk,
ki hajlítsa hozzánk az ágat,
amit nem érünk?
Senki.
Lenni és mégis lenni,
írni és mégis írni,
magunknak, senki másnak,
és mindig csak a mának,
mert a holnapot mások bérlik:
erősebbek.
Gulliver urak, ugye nevettek,
mi vagyunk a liliputi törpék,…
de mégis:
hogy kisebb itt a sötétség,
s hogy néhol mégis ég a gyertya,
ezt mi csináltuk,
s nem vagyunk büszkék.
Ezt mi csináltuk,
s meg kellett tennünk.
Mi, akik mindig újra kezdünk,
mi, akik semmit nem tanultunk,
de tanítunk mégis!
És vagyunk! |
Fejlesztette: GAS Softwares