Szirmai Károlynak
Hullámzik bennem, szédülök belé,
Kiáltok.
Bő áradással dől a fájdalom,
mély ürességből döng vissza szavam.
Kevés vagyok.
Magamat hogy viseljem?
Mit ér a munkám, össze-vissza szóm
és ez a csonka, telhetetlen lélek?
Ember vagyok, sok sorssal viselős,
a világmindenségtől nem külön,
és mégis milyen pártütő anyag.
Ki hozzám elér, epidermiszig
tapintja talán, ami bennem lélek,
s meglátja tán, hogy torkomig salak.
Merre menjek, kihez érjek el?
Belém fojt minden testvérkeresést
ez a szörnyű hajszája a pénznek.
Kereskedő.
Eladtam mindent, minek ára van,
itt állok most a csupasz életemmel,
és régen tudom, hogy nem érdemes.
Nincsen semmi módom.
Vízbe fulladó
görcsös kezét láttad már kaparászni?
Begörbült ujjal, karmos két kezemmel
lerázhatatlan csimpaszkodom beléd,
Barátom.
Subotica |
Fejlesztette: GAS Softwares