Folyóiratok

Kalangya, VI. évfolyam (1937. augusztus-szeptember) 5–6. szám, 193–288. p.

I.

Belénk idegződött, hogy amikor a vérség e legerősebb kapcsát, az apát és fiút együtt említjük, két szembenálló tábor képe jelenik meg előttünk. És tényleg; az irodalom, a politika, a műhely örök törvényszerűséget alakított ki az egymásra következő nemzedékek cselekvési ütemének, lelki beállítottságának különbözőségéről. Közhitté vált az apák és fiúk harcának szüntelen ismétlődése, melyet a fejlődés szerves kelléke gyanánt fogadtunk el.

Nem tudom, történt-e valaha kísérlet arra, hogy a különböző korok apa és fiú harcának természetét összehasonlítsák, rendszerezzék, és minőségét meghatározzák. Azután a harcban álló táborok hadi helyzetének és a háború viselésének módját rekonstruálták-e az apa és fiú ütközeteinek szempontjából? Mert a történetírás – még a szellemtörténelem is – bármilyen részletező legyen, tárgyi alapon épül fel, és a letűnő és feltörő események és eszmék meghatározásánál nem állítja egymással szembe az apát és fiút. Érdeket érdekkel, eszmét eszmével magyaráz. A két egymással közvetlenül érintkező nemzedék csetepatéit, az apa és fiú birkózását és az ebből fakadó lelki élményt jelentéktelenné zsugorítja, és az idő homályának fátylát borítja rá.

Még személyes érintkezésben voltunk azzal a nemzedékkel, amelyik az 1848-as esztendők megrázkódtatásait élte át, és mégis mily keveset tudunk az apák és fiúk szembenállásáról. Jókai regényei itt-ott elárulnak valamit, de a történelem már simára fésülte a valóságot, és egy táborba terelte az apákat fiaikkal. Pedig ha ellentét elképzelhető, úgy ez a forrongó kor és társadalmi viszonyai voltak azok, melyek a két nemzedék közé éket verhettek.

A huszadik század háború előtti esztendei a társadalomtudományok fejlődésével és irodalmunkban Ady fellépésével állították szembe a fiúkat az apákkal, de ma már csak e mély járatú háborúság résztvevői emlékeznek arra, jóllehet ez az időszak e kérdésről bőséges irodalmat termelt ki. [201]

Az öregek és fiatalok mindig megújuló harcának legjellegzetesebb tünete az ütem kérdése. A beérkezett és lehiggadt, tapasztalatokban gazdag, egészségesen kétkedő öregek munkaüteme sohasem egyenlő a fiatalok ugyancsak egészséges, optimista, hites lendületével. Ameddig az eltérés csak a lendület területén észlelhető, a harccal párhuzamosan haladó kiegyenlítődési folyamat jótékony hatását észrevétlenül is érezteti. A fiatalokra az élet lassan néhány ütést mér, a túlzások lenyesődnek, és ők beérkeznek. A harc befejeződik, hogy újat szüljön.

Ez a szépen meghatározható és közhellyé vált folyamat azonban csak ott ilyen egyszerű, ahol az öregek és fiatalok ugyanazon eszmekörben élnek. A gyáros fia csak többtermelésre irányuló gépeket kér apjától. A gazda fia a belterjes gazdálkodásért küzd. Az ifjú ügyvéd elhelyezését kéri az irodában. A fiatal orvos gyakorlatának lehetőségeiért harcol. A kereskedő fia a modern kirakatokért. Eszmei lényegben tehát a szembenálló öregek és fiatalok között nincsen eltérés.

A két tábor helyzetét bonyolultabbá teszi, ha közöttük eszmei ellentét fejlődik ki. Ez az eszmei ellentét azonban legtöbb esetben csak látszólagos, mert igen gyakran egy emlőről szívja életnedvét. A volt magyar társadalom 48-as és 67-es eszmekörének minden harcos jelszava ellenére egy és ugyanaz volt az alapja. A közjogi különbségek, amelyek a táborokat egymással szembeállították, jelentéktelen súlyt képviseltek abban az egészben, ami az apa és fiú eszmekörét kialakította. A szocialista fiút gyáros apjától csak határkérdés választja el, de eszmekörük egyébként ugyanaz. A különbség közöttük, hogy a munkás munkatöbbletét az egyén vagy a kollektív társadalom élvezze-e. Kétségtelen, hogy itt a szembenállás már élesebb, de az apa és fiú itt még nem szakad el teljesen egymástól. Sok terület marad, ahol a megértés és együttműködés lábát megvetheti. A fiú és apa közötti ellentét itt még nem oly nagy, hogy a teljes meg nem értés, egymástól való végleges elfordulás beálljon.

A társadalmi élet folyamatossága, az eszmék egymásból való fejlődésével lehetővé teszi az apák és fiúk harca mellett az egymást megértést is. Ott azonban, ahol a társadalmi élet erőszakos törést szenved, a régi és az új nemzedék egymáshoz való viszonya is teljesen megváltozik. Ilyen erőszakos társadalmi változást háború és forradalom okozhatnak. Ezek kimenetele sokszor az apák és fiúk teljes lelki kettéhasadását idézheti elő.

A cári szellemiségben és légkörben megöregedett atyára a bolseviki iskolát végzett fiú értetlenül tekint, s jóindulata ellenére sem érez apjával semmi közösséget. Még a vérség kapcsolatának nagy ereje is elgyöngül, és lelkileg sehol sem találkoznak. A császári gondolatkörben felnevelkedett porosz junker, ha talán meg is érti hitlerista fiát, lélekben sohasem fogadja el. Számára az új német birodalom idegen világ, és fiát legjobb esetben tévedések áldozatának látja. [202]

Háború, forradalom, társadalmi rendszerváltozás: az apák és fiúk között teljes lélekhasadást okoztak.

II.

Mi, jugoszláviai magyarok háborún, forradalmon és területi változáson estünk át. Az impérium megváltozása a társadalmi rendszer megváltozásával nem azonos, de azzal egyenlő kihatású lehet.

Az elmúlt két évtized új nemzedéket szült. Ez a nemzedék más környezetben és más körülmények között nevelkedett, mint közvetlen elődje. Nálunk az apák és fiúk harcának ez adja meg az alaphangot.

Hallgassuk meg a két tábornak harcot tápláló vádjait, hogy annak mikéntjét vagy az együttműködés lehetőségeit megállapíthassuk. A természet törvényeinél fogva a fiatalok a támadók, őket illeti meg az első szó:

Maradi gondolkodású öregek elavult nézeteikkel, passzív viselkedésükkel töltik be azokat a helyeket, amelyek a fiatalságot nemcsak az élet jogán, hanem a korszerű hozzáértés alapján is megilletik.

Az idősebb nemzedék vádja, mely inkább csak halk aggodalom, így foglalható össze:

Korosztályunknak fiatalságunkból nincsen igazi utánpótlása. A magasabb társadalmi és politikai iskolázottság teljes hiányán kívül az ifjúság szélsőséges eszmék labirintusában bolyong, miért is népünk vezetésére alkalmatlan.

E két vád ilyen sűrített fogalmazásban olyan általános jellegű, hogy bárhol elhangozhatnék. Mélyebb értelmet pedig csak akkor nyer, ha a talajt, melyből táplálkozik, megismerjük.

Nálunk az ütközőpontot két igen erősen elhatárolható szellemiség idézi elő. Az apák a többségi társadalom neveltjei, a fiúk pedig a még kialakulatlan kisebbségi élet kétségtelenül zavaros körülményeiben nőttek fel.

A magyar társadalom háború előtti alkata, vezető osztályaink szellemisége eléggé ismert. A rendi társadalom maradványai, a megyeházi szellem bűvköre elől középosztálybeli apáink nem menekülhettek. Ez lelkiségükbe kiirthatatlanul felszívódott, és a megváltozott helyzet a radikális átalakulás helyett meghasonlást, tájékozatlanságot és tapogatódzást idézett nálúnk elő. Lelkületük és szellemiségük, felfogásuk és munkamódszerük többségi eredetét nyomtalanul kiirtani nem is lehet. Számos bizonyítékon kívül éppen a politikai iskolázottságuk beszél e mellett. A politika szerepének kisebbségi életünk tengelyévé tétele, a mai viszonyok közötti túlbecsülése, pártokkal való örök alkudozási kísérleteik, a magyar szavazatokkal való taktikázásuk tisztára többségi attitűd. A kisebbségi politika többségi módszerrel való irányítása csak felületen mozgó, és hiányzik belőle a fiatalok által sérelmezett elmélyülés. Az a nagy átfogás, amely nemcsak tudomásul veszi, hanem [203] teljesen le is vonja annak következményeit, hogy nálunk kormányváltozásoknál sokkal több történt. Az országos politikában való részvétel túlértékelése, kisebbségi életünkben való egyeduralma minden más megmozdulást homályba szorító, elsorvasztó tulajdonsággal bír, s a meglevő kis energiákat kétes hozamú politikai célokra emészti fel.

Az apák nemzedékének ehhez az örökségéhez még a rendi társadalomból maradt úri szellemiség is hozzájárul. A kisebbségi élet. mint már annyiszor megállapították, a társadalmi tagozódást megszünteti, a régi társadalmi osztályokat felmorzsolja, összevegyíti, és egy tömeggé forrasztva demokratizálja. Az apák nemzedékének részéről itt akaratlan lelki ellenállás észlelhető. Kétségtelen, hogy több bennük ez irányban a jóindulat, mint a gyakorlati érzék.

Az országos politikában való részvétel a kisebbségi munkában élkérdés, de lényeg nem lehet.

Ebből a felfogásból táplálkozik ifjúságunk vádja, melynek refrénje, hogy mai kisebbségi szervezetlenségünk mellett a politikában való részt vételünket túlértékeljük. De túlértékelése valójában akkor mered elénk, ha tudomásul vesszük, hogy félmilliónyi lelket számlálva, szétszóródottan, nem összefüggő tömegben: tizenhárommilliós szlávság közé ékelődve élünk. A választási rendszer nyújtotta lehetőségekről pedig külön szólani sem kell.

Ifjúságunk életében szembeszökő, hogy a nagy nemzetközi eszmei és politikai áramlatok elől nem zárkóztak el, s jobb- és baloldali színezetű csoportokba különültek. Törvény szabta életünk és politikai viszonyaink között ezek ugyan keret nélküli, elmosódó formában jelentkeznek, de frazeológiájuk és forrásidézeteik világosan elárulják származásukat.

E két áramlat között morzsolódik ifjúságunknak azon része, amely szigorúan kisebbségi alapra igyekszik helyezkedni.

Tegyük hát a jobb, és baloldali irányzatokat és a kisebbségi célkitűzéseket életünk mérlegére, hogy a bennük rejlő jót vagy rosszat kivonatolhassuk.

Amíg az apák és fiúk ilyen különböző, homlokegyenest ellenkező eszmekörben élnek, addig a magyar kisebbség mint zárt szellemi egység figyelembe sem jöhet. Az apák vádjai az utánpótlás hiányáról jogosultak. Mert lehet az apák politikai tevékenységének egyoldalúságát kárhoztatni, hiányosságait kimutatni, de kétségtelen, hogy ma ez az egyetlen valóság, kisebbségi életünk egyetlen magasabb rendű megnyilatkozása.

Aki azonban mereven elítéli fiaink szélsőséges eltolódásait, az maga sohasem volt fiatal. A világot átitató eszmék elől való teljes kitérés a korszellem megtagadásával, a fiatalság lehazudásával volna egyenlő.

A baloldal álláspontja könnyű, mert a marxi tételeket készen, tömör fogalmazásban kapta. És bár a marxizmus magyarázói Kautskytól Sztálinig megszámlálhatatlanul sokan vannak, alaptételükben, a polgári társadalom teljes megváltozásában egysége[204]sek. Minden polgári megmozdulást, így a kisebbségi mozgalmat is: meddő szélmalomharcnak tartják, mert az a társadalom alapjainak megdöntésére nem törekszik. Szerintük a kisebbségi kérdés a mai osztálytársadalom függvénye, és így a kisebbségek problémájának igazi megoldása a tőkés termelés megváltoztatásával önműködően megszűnik. A mi Marx-magyarázóink azonban elfelejtik, hogy ez a tantétel idők folyamán sok változáson ment keresztül, hogy a szocialista harcmodor a társadalmi fejlődéshez való alkalmazkodást mint célirányos fegyvert írja elő. Lenin, a marxizmus legnagyobb gyakorlati hirdetője éppen ezért az indiai, afrikai és dél-amerikai országokban a kisebbségi nemzeti érzést élesztette és szervezte meg, jól tudván, hogy csak a fejlődés bizonyos fokára ért tömegek jöhetnek a forradalmi öntudatosítás szempontjából számításba. Ilyen fejlődési fok a nemzeti kisebbség öntudatának teljes kialakítása, és ennek tagadása marxistáink nagy tévedése. A marxi társadalmi fejlődéstan valóságban a nemzeti kisebbségek kialakulásának nem ellenzője. A mi marxistáink mégis élesen szemben állnak a magyar kisebbségi mozgalommal. Kritikájuk a tagadás, az ékverés, miáltal törekvésük – szándéktalanul – nem a fejlődést, hanem az elmaradást szolgálja, mivel munkájuk nem a felszabadítást, hanem az elnyomatást eredményezheti. E küzdő és gondolkozó magyar fiatalemberek külön szellemi táborba való csoportosulása nagy vesztesége kisebbségi életünknek, és álláspontjuk a magyar tevékenységnek komoly akadálya lehet.

Ezt a sajátos ékverést jobboldali fiataljaink is követik. Szellemiségük gyökerét a hitleri tanok táplálják. Kétségtelen ugyan, hogy a magyar kisebbséggel több eszmei közösséget igyekeznek vállalni, mint a baloldaliak. Eszméik nem olyan jól megfogalmazottak, mint a marxistákéi, de kisebbségi életünk bomlását, sajnos, éppúgy elősegítik. A faji kérdést élezték ki, amivel betetőzték apró-cseprő tévedéseiket. Ha a modern tudományosság nem egyhangúlag hirdetné a faji kérdés hitleri fogalmazásban való lehetetlenségét, nekünk, magyar kisebbségieknek a fajok közötti különbségeket akkor is tagadnunk kellene. Nem csupán vérzivataros történelmünk miatt, melyben csak a folytonos keveredés és asszimilálás árán tudtunk megmaradni, hanem mert a nagy délszláv tengerben elenyésző kisebbség vagyunk. Az uralkodó szlávság nem hirdeti faji felsőbbségét, nem fogadva el a hitleri elveket. A mi fiaink állottak be ennek propagálására. Vagy a még néhány magyar-zsidót akarják tőlünk ezzel elidegeníteni?… Ehhez nem kell összefogás. úgyis kevesen tartanak már velünk. És azoknak, akik ma is magyaroknak vallják magukat: testvéri szeretet jár.

A hitleri eszmék szolgai átvétele s lényegüknek szólamokkal való összekeverése kisebbségi életünkben súlyos zavarokat és helyrehozhatatlan károkat okozhatnak.

Jobboldali fiataljaink tevékenységét és lendületét szintén a magyar kisebbség igazi érdekeinek szolgálatába kell állítani.

Ifjúságunk harmadik csoportjánál, mely tisztára magyar kisebbségi alapra helyezkedik, két árnyalatot kell megkülönböztet[205]nünk. Az egyik rész az apák iskolájának tanításait követve – s főleg politikai területen mozogva velük szemben támadó, ellenzéki hangokat hallat. Lényegi eltérés nincsen közöttük. Módszerük ugyanaz, csak ütemben különböznek. Sajnos, az országos politikától megmámorosodva, ajkukon a néppel, a skupština felé kacsintgatnak. A másik rész, amelyik a kisebbségi élet valóságait nyers megnyilatkozásaiban érzi, még semmi módon nem formálta meg tételeit. Elvetve és kárhoztatva minden politikai megmozdulást, társadalmi szervezést, érdekszövetkezetek megteremtését, erős kulturális tevékenység kifejtését tartja elsőrendű feladatnak. Ez a csoport semmi formai kerettel nem rendelkezik. Szerepük a legnehezebb, mert a kisebbségi társadalomtudomány nálunk még csecsemőkorát éli, és nincsen megfelelő szellemi fegyvertáruk. Ezáltal az előbbi csoportokkal szemben háttérbe szorulnak.

A jugoszláviai magyar kisebbség szellemi fényképe azonban nem volna hű, ha a felvételből kihagynánk a magyar kisebbség legnagyobb tömegét, a közönyöseket. Az említett csoportok – az apákat is belevéve – mindössze néhány száz főt számlálnak, míg a nagy, különféle társadalmi osztályokból álló tömeg, alélt tétlenségben szemléli az állapotokat. Ez a kép annál szomorúbb, mert a politikai élet hullámverésénél, a szenvedélyek ébredésénél a magyar tömegek felett nehezen rendelkezünk. Politikánknak nincsen aranyfedezete.

III.

Önként felmerül a kérdés: van-e kivezető út e szellemi káoszból? Erőink egységesíthetők-e kisebbségi célkitűzéseink elérésére? Felépíthető-e magyar társadalmunk szerves egésszé?

A teljes politikamentesség, mint fiataljaink kis csoportja hirdeti, olyan lehetetlenség, mint ahogy országok és államok diplomácia nélkül nem képzelhetők el. A politika szerves tartozéka a társadalmi életnek. És értéke akkora, amilyen érdekfedezettel bír. Minden politika alapja, bármilyen csillogó eszmei köntöst ölt is magára: az érdek. De kisebbségi társadalmunkban az érdekek szálai összegabalyítottak, és kibogozásuk külön nagy feladat. Mégis kétségtelen, hogy társadalmunk nagy törzsét a kisbirtokos parasztság alkotja. Ez az osztály az a gyűjtőmedence, amely a magyar utánpótlásra hivatott.

A magyar kisbirtokos parasztság érdekeinek védelmére alkotandó szervezetek: minden kisebbségi kérdésünk tengelye. Ha lerakjuk érdekvédelmük alapjait, úgy életünk minden területén irányvonalat és erőforrást nyerünk. Ennek az érdekvédelemnek gyakorlati neve: a szövetkezet. A termelő a fogyasztó, és az értékesítőszövetkezet.

Az érdekszövetkezetek megalkotásának eszmei és társadalmi kihatásai felbecsülhetetlenek. Minden elsőrendű és közvetlen anyagi érdektől eltekintve, társadalmunk legszámottevőbb része egységgé tömörül. Érdekeinél fogva közös eljárást tanúsít minden [206] megmozdulásnál a községi választásoktól kezdve a magas politikáig. Szerteszét húzható, heterogén tömeg helyett tömör, tudatos egységgel állunk majd szemben. A bal- és jobboldali agitáció itt érdekekbe ütközik, tehát nem juthat talajhoz.

Az érdekszövetkezetek megalakulásával önként irányt adó eszmei és politikai légkör képződik. És minél kiterjedtebb a szövetkezet, minél szélesebb réteg találja meg abban érdekeit, annál több kisebbségi életünk tartalma és ereje, eszmei és politikai kifejezőképessége. Kisebbségi életünket, annak megnyilvánulásait erre az egyetlen erőforrásra kell alapozni, mert e nélkül minden akarásunk gyökér nélküli látszattevékenység. Az érdekek megszervezése nélkül számba jövő mennyiség, döntő tényező nem leszünk soha.

Az érdekszervezetek felépítésének tehát nagy értékű hogy politikai megmozdulásunknak közvetve alapját veti meg akkor is, ha maga a szövetkezet mint olyan sohasem politizál. A szövetkezetek akár laza, akár szigorúan egységesített formában működnek, kisebbségi épületünk pillérei. Az érdekszövetkezetek társadalmi életünk lényegét, politikánk hiányzó aranyfedezetét adják. Ez az a népi gyökér, amelynek kisebbségi életünk csúcsteljesítményét, politikánkat kell táplálnia.

Íme a kérdés, melynek ha mélyére tekintünk, új lehetőségek kapui tárulnak fel. Ez az az alap, amely magában rejti kisebbségi életünk lényegét, kifejlődését, az apák és fiúk közös nevezőjét. Az elsőrendű magyar érdek felismerése, helyes megítélése egy táborba kényszeríti majd a magukat magyarnak vallókat.

A népi érdekszervezetek előtt a máról holnapra hozzánk átültetett, másutt és más viszonyok között talán alappal bíró idegen eszmék megtorpannak, s népünk gyors felmorzsolódását előidéző hatásuk megszűnik.

És a népi érdekek szövetkezeti egységesítése után politikánk új tartalmat és értelmet nyerve megtermékenyül.

Példának álljon előttünk a horvát nép és német kisebbségünknek ezt az álláspontot maradéktalanul igazoló, kiválóan megalkotott szervezeti komplexuma és abból fakadó tiszteletre méltó erői. Sorsdöntő fordulathoz értünk. Az idő parancsolata így hangzik: „Következzék el a nagy szervezői munka!”

És mi dönteni fogunk. Vagy hallgatunk az idők parancsoló szavára, és munkához látunk, vagy süket füllel tántorogva tovább ágyazzuk pusztulásunkat.