Folyóiratok

Kalangya, VI. évfolyam (1937. június) 3. szám, 97–144. p.

(A jugoszláviai magyar ifjúság folyóirata. Kiadja és szerkeszti: Kelemen János Petrovgradon)

Hét füzet fekszik az asztalomon, az Ifjúság eddig megjelent hét száma. Fellapozom, nézegetem, olvasgatom – mintha valamire emlékeztetne, nem is a címlapjával, hanem belső beosztásával és tartalmával, ami már nagyon messze van, huszonhét évnél is messzebb.

Igen. 1909-et írtak, s mi, fiatal egyetemi hallgatók – szám szerint tizenöten-tizenhatan – össze-összejöttünk szombat esténként a Damjanich utcai Regnum Marianumban, hogy Prohászka Ottokár szellemében megvitassuk az erjedéssel teli akkori idők – e legszebb és legtermékenyebb korszak – különféle problémáit.

Egy alacsony, fekete reverendás emberke köré csoportosultunk, akinek egyik arca – talán operáció következtében – állandóan nevetett, élénk ellentétéül a másiknak: a szellemien komolynak. Fiúi ragaszkodással vettük körül, s érdeklődéssel hallgattuk, amint szemeit lehunyva – mintha befelé nézne – halk hangon és sajátságos felvidékies kiejtéssel beszélni kezdett nekünk az akkori esztendők nagy kérdéseiről. Ez a drága kis ember, aki az 1910. eleji évek „mindent megértő” lázában elvesztette a helyes mértékét, s aposztatává lett, Izsóf Alajos volt, a Zászlónk, e legjobban szerkesztett s legideálisabb magyar ifjúsági folyóirat lelke, éltetője, szerkesztője, s aki – ha jól emlékszem – ezt a munkát kezdetben Sík Sándorral, az akkortájt induló papköltővel, később Miklós dr.-ral és Radványi Kálmánnal végezte.

Mikor az Ifjúságot lapozgatom, a Zászlónkra kell gondolnom, s öröm tölt el, hogy kései utódjával éppen itt találkozom, ahol a magyarság számarányban a leggyöngébben képviselt.