Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, VI. évfolyam (1937. június) 3. szám, 97–144. p.

Ambrus Balázs: Dr. Vidor Imre

Dr. Vidor Imre néhány hónappal ezelőtt hirtelen eltűnt. Sokáig nem tudtuk, mi van vele. Utóbb kiderült, hogy súlyos beteg. Menthetetlennek mondták. Nemsokára csakugyan meg is halt. A jugoszláviai magyar irodalmat halálával érzékeny veszteség érte. Dr. Vidor egyike volt a jugoszláviai magyar irodalom legrokonszenvesebb alakjainak.

Saját személyéről s a mellőzésekről, melyek rosszindulatú helyekről érték, alig beszélt, ha látszott is rajta, hogy bántja. A sikereiről is hallgatott. Munkáiról azonban örömest elbeszélgetett, ha barátai érdeklődtek irántuk, de ilyenkor is csak a céhbeli ember problémakedvelő érdeklődésével. Dr. Vidor szerény, okos, megértő, türelmes és alkalmazkodó ember volt. Tudott hallgatni, mikor sok mondanivalója lett volna, s tudott beszélni, mikor egy perccel előbb még sejtelme se volt róla, hogy a nyilvánosság előtt kell beszélnie. Csak legközelebbi ismerősei tudták, hogy egyike a legműveltebb jugoszláviai íróknak. Különösen az angol irodalmat tanulmányozta, s olyan elmélyedéssel, amely nem tanári embernél kivételes. Shakespeare-t eredetiben ismerte. Egyik darabját maga fordította le. De szakszerűen képzett volt az egész Shakespeare–irodalomban is. Ismerte az angol regényirodalmat a klasszikusoktól kezdve a modernekig. Folyton írt, tanult és dolgozott, s végül is a tudásnak oly gazdag tárházát gyűjtötte össze, amilyennel itt közülünk csak néhányan rendelkeznek. Mint író skrupulózus volt. Felületes munkát nemigen adott ki a kezéből. Stílusa olyan volt, mint ő maga: nyugodt, [136] harmonikus, egyenletes, világos. Nem akart meglepni, megrettenteni, nem pályázott szenzációra, egyszerűen leírta, amit az életben megfigyelt, mintha azt mondta volna: „itt az írás, olvassátok érett ésszel, józanon”. Halála vesztesége a Kalangyának s vele együtt a délszlávországi magyar irodalomnak is. Szívesen irt a Kalangyába, amelyet szeretett, s mely szívesen közölte értékes írásait. Szerénységét kielégítette, ha írásai megjelentek. Akik közelről ismerték, tudták, hogy milyen sok érték rejtőzött benne: tudás, műveltség, okosság, fantázia, kompozíciós tehetség, filozófia s a földi dolgoknak magasabb szempontból való áttekintése.

A halál most kiütötte kezéből a tollat. Kinézek a tavaszodó utcára, és arra gondolok, hogy magas, cvikkeres alakja mindörökre eltűnt közülünk.