Folyóiratok

Kalangya, VI. évfolyam (1937. április) 1. szám, 1–48. p.

Tízezer asztúriai bányász szétvágta karjait, és lefeküdt az örökkévalóságba. Mi akkor éppen preferanszot játszottunk. Nyertem. Történelmi időket élünk.

Ma, éppen ma, amikor ott meghalt tízezer, amott puskagolyó elé állítottak minden ostoba feketét, akinél fegyvert találtak, amikor nagyszabású adócsalást fedeztek fel Angliában, és amikor Kárpáti Nándor, a buddhista Kárpáti Nándor útra kelt messzi Indiába, hogy megtalálja az értelmet, és hogy megtanuljon élni, ma, amikor egy rendőrőrmester véresre vert egy tízéves kisfiút, ma, éppen ma tizenkét dinárt nyertem, és boldog voltam.

Történelmi időket élünk.

És ha majd az unokám elém áll: – Nagypapa, mit tudsz a spanyol forradalomról? – megsimogatom fehér szakállamat, ha lesz, és boldogan motyogom neki: – nagyszerű idők voltak azok, kisfiam. Tizenkét dinárt nyert nagypapa a preferánszon… Jaj, ha a Miskolczyt láttad volna … Hogy az milyen mérges volt…

*

Egy kis színésznő után szaladgáltam akkor, és halálosan féltékeny voltam. A partnerre, aki megcsókolta a színpadon, a világítómesterre, aki körülölelte a pazarfényű reflektorral, arra az [29] úrra ott, a legelső sorban, aki pirosra tapsolta tenyerét, az újrázó közönségre, mindenkire…

A kislány barna volt, és karcsú. Hideg, kék szemei voltak, és apja a vasúti kocsik tengelyeit kopogtatta az állomásokon, talán ezer dinárt kapott érte. Szoba-konyhás lakásban laktak hárman testvérek, apa-anya és a nagymama. Főtt krumpli lehetett vacsorára a nagy premier előtt, s talán házbérgondokról beszélgettek, vagy arról, hogy jó lenne egy pár Bata-cipő, hetvenkilenc dináros, de nincsen hetvenkilenc dinár, nincsen húsz sem.

A művésznő hercegnőt játszott és most ott ragyogott a rivalda fényében nekem, másnak, mindenkinek. Nem látszott rajta a főtt krumpli, a házbérgond, a Bata-cipő, a szoba-konyhás lakás. Ujjongva tapsolták a művésznőt, és virágot küldtek eléje, és a fehér selyemruhájára még ötszáz dinárral tartozott a szabónőnek, de ez sem látszott, csak a siker, csak az ujjongó, nagy siker. És ott hajlongott a művésznő, és rám mosolygott, és másra is mosolygott, és egyik pillanatban forró öröm és a másik pillanatban hideg keserűség szelei suhantak rajtam keresztül, és vacogva és lelkesen tapsoltam, és örültem, hogy a művésznő az enyém, és sírtam, hogy a művésznő a másé…

És nem gondoltam én sem a főtt krumplira, és nem gondoltam a tízezer szétvetett karú asztúriai bányászra, és nem gondoltam a történelmi időkre és arra, hogy egyszer majd be kell számolnom a kisunokámnak.

…Bizony, nagyszerű időket élt a nagypapa, kisfiam… Láttad volna csak, mekkora nagy sikere volt Fehér Jucinak az Aranymadárban…

*

A villamoson beszélgetnek:

– Te, azt a második dugót láttad volna! Csak úgy süvített, az ágyúgolyó se jobban…

– Persze, neked csak a ZSAK tud futballozni…

– Nem, majd a SZAND-ot dicsérem.

– Miért? Öcsi tán nem futballista neked?

– Hét:egy!

– Pah! Barátságos mérkőzésen… Majd a bajnokiban találkozunk…

– Abban sem lesz nagy örömötök.

(„A polgárháború valamennyi frontján folynak a rendkívül véres harcok.”)

– Ugyan. Most kijött nektek a lépés… De nagyra vagytok vele!…

– Na, ja! Majd nem használunk ki ilyen súlyos vereséget!… („A jelentés azt állítja, hogy már tegnap este két és fél ezer katona holtteste borította a csatateret.”) [30]

…Ülj, ülj csak ide mellém, kisunokám. Nagyapó majd elmeséli neked, hogy is volt azokban a történelmi időkben… Hét:egyre verte meg a ZSAK a SZAND-ot…

*

Amikor meleg kávét iszom reggel, amikor pontosan hozzák az ebédet délben, és amikor puha ágyba fekszem este: de jó is lenne rátok gondolni, elesettek és elesendők. Mennyire embernek, emberebb embernek érezném magam, ha…

De én sem. Más sem. Senki.

Az üzletben nem volt forgalom, és a Kelement megcsalja a felesége, és megint föllel hozták a kávét, és képzelje, drágám, megint új ruhát vett a Pirosné, és igazán jó zene van a kávéházban, és a film nagyon tetszett, és a Grün egy nagyszerű viccet mesélt, és milyen jó volt a Szabó Marci, és jaj, ezek a kisgimnazisták mit csinálnak, és a Balognál kapni a legjobb füstölt libamellet és…

…Tízezer aszturiai bányász meghalt? Ugyan!…

Amikor tizenkét dinárt lehet nyerni preferanszon…

*

Dr. Detre László washingtoni egyetemi tanár könyvét olvasom: Két világ harca.

2000-ben megalakultak már a föld Egyesült Államai, öttagú direktórium irányítja a termelést és az elosztást, napi másfél órai munkaidő mellett mindenki megszerez minden szépet és jót, amit földünk csak nyújthat, amikor…

Amikor az állatvilág legapróbbjai, a hangyák fellázadnak a teremtés koronája ellen, és megkezdik a legrettenetesebb gazdasági háborút.

A búzát támadják meg, a csírázó életet, és a rengeteg búzamezőkön kihal az élet.

2000-ben nincsen már templom, és nincsen vallás. Nincsen magántulajdon, és nincsen nemzet.. Hárommilliárd egyforma ember él a földön.

És amikor a megrágott búzamezőkön hiába várják az életet, és amikor nem teremnek gyümölcsöt a fák, és amikor elszáradnak a roppant rizs ültetvények, amikor halódó gyermekek vinnyognak az utcák szélein, és elapadt anyák szorongatják halottaikat…

Amikor már nincsen honnan, és nincsen merre, akkor százezrek, milliók ajkain csendülnek fel a régen elfelejtett sorok:

…és add meg, Uram, a mindennapi kenyerünket…

Megadja?

Igen, megadja!

*

Történelmi időket élünk. Még majd megirigyelnek érte unokáink. Oh, hiszen mi is irigyeltük a messzi múltak hőseit…