Testvér, bírod-e még a súlyos keresztet?
A harcot a fekete vérebekkel,
melyeket a Gond csahosan ráderesztett.
Mert ha nem bírnád – akkor sem lesz másképp.
Nem lesz másképp, nem, itt verekedni kell:
Vedd úgy, hogy áldott a bor,
amelyik mámort ad. S hogy ebcsont beforr.
Üss vissza, ha marnak – ennyi az egész.
Mert ki hallja ugyan a más jajszavát,
kit sajnál az ember? Legfeljebb önmagát,
Ne fájjon hát soha, ami fáj. Meglátod:
olyan átlátszó lesz minden egy-kettőre
– csak azt ne kérdezd, mi lesz veled esztendőre. [6]
Talán jól van így éppen, ahogy van,
hogy az ember mindig magára marad,
ahogy itt állok egyedül, egymagam,
úgy sincs, aki segíteni tud,
hiszen minden élet – más vágányon fut.
Mit is tudunk hát magunkról, másról?
Az élet valahogy ránk talál,
kerget az úton. El kell felejteni,
hogy amikor megszülettünk, már belénk mart a halál. |
Fejlesztette: GAS Softwares