Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. november) 8. szám, 469–516. p.

(Hercegovina, a dal és a festői hegyek országa)

A Nova Europa július–augusztusi kettős száma Hercegovina, Jugoszlávia alig ismert, vadregényes vidékének múltját és jelenét ismerteti élvezetes és színes cikkekben.

Néhány igazán ízléses művészi festmény tarkítja a hangulatos, történelmi, politikai, gazdasági és irodalmi beszámolókat. Az olvasó előtt szinte megnyílik ennek a pompás országrésznek ragyogó panorámája, és egy-egy kép elvezet a hegyes-völgyes Hercegovina látnivalóihoz, hogy ne csak a népének acélos akaratán, szívós kitartásán, de a táj fenséges szemléletében is gyönyörködhessünk.

Már az első oldalon felbukkannak a megnőtt, vállas hegyek, és az izzó nap lánguszálya alatt szinte szikrázik a havasok hósipkája. Hercegovina nemzeti folyója kígyózik a hegyek alatt, hogy végigbújva közöttük, élő színes szalagként befonja a környéket. Néhány régi várrom, karcsú híd, török időkből visszamaradt és gondosan megőrzött erőd, idegeneket csábító, elhagyott hárem és karcsú mecset kibontakozó képe segít élvezetessé tenni ezt a hamisítatlan balkáni romantikát.

91 414 hektár termőföld

Holbe Ivo dr. lendületes bevezető írása Hercegovina szeretetének túláradó érzéseit visszhangozza. Ez az a földdarab, amely a legnehezebben adja meg népének a mindennapi falat kenyeret. A kopár hegyvidék lakója szívós kitartással harcol nyáron a perzselő nappal, télen a kemény hideg ostorával, hogy megszűnjön Hercegovina örökké az ország passzív vidéke lenni.

Átfogó és áttekintőbb lírai írás Slijepčević Pero cikke, amely a hercegovinai nép mentalitását nyújtja. Munkás nép a hercegovinai, amely a legfárasztóbb robotban tölti el napjait, hogy önérzete, fajszeretete, kitartása még jobban csiszolódjék.

A mai Hercegovináról kevésbé érzelgős, inkább a realitásokkal számoló komoly tanulmányt írt dr. Gušič Branimir. Hercegovina népe nem tudja magát eltartani, ezen van a hangsúly, és az életnek ez a rideg követelménye háttérbe szorítja a hercegovinai hegyek romantikáját és felkutatható szépségeit. A kavicsos föld nem terem eleget, és a hercegovinai munkás akárcsak a mi jó szlovákjaink a régi Magyarországon, felkerekednek, s eljutnak Jugoszlávia minden vidékére. Nagyon egyszerű [512] és igénytelen emberek, olcsó munkabérért dolgoznak, és még a jég hátán is megélnek. A lakosság igyekszik ugyan az élet új követelményei között jobban elhelyezkedni, fokozzák a dohánytermelést és az állattenyésztést, de a kísérletezéseknek még csak a kezdetén vannak. A hercegovinai kopár hegyekben, ahol annyi harc folyt le a századok folyamán, az éhínség és a nélkülözés a legnagyobb úr.

Költői sorok zengnek forró ditirambusokat a hercegovinai hegyekről, Popović Jova mérnök a hegyek dicséretét ügyesen összekapcsolja a hercegovinai nép kezdetleges életviszonyainak feltárásával. Ő sem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a kenyér és a tej a nép egyedüli tápláléka (elsősorban a kukoricakenyér és a kecsketej). Mégis szépek, elragadók, különösen ősszel és tavasszal a hercegovinai hegyek. Aki egyszer közöttük járt, szívesen tér oda vissza.

Roje Marin mérnök gazdaságilag analizálja Hercegovinát, és a szegénységről ő nyújtja a legmegdöbbentőbb adatokat. Mindössze 91 414 hektár megművelhető földje van. (A suboticai határ legalább még egyszer ekkora.) Mivel 250 000 falusi gazdaság van, egy személyre mindössze 0,4 hektár jut. Ebből is egy rész mocsaras. Ha kiszárítanák a mocsarakat, kétezer vagonnal növekedne évenként a búzatermés. A hercegovinai nép mégis mintha lassan kikerülne a pusztító letargiából, amelybe eddig sorvadt és veteménnyel, gyümölccsel kísérletezik. A múlt évben száz vagon fokhagymát sikerült a külföldön elhelyezni. A fő jövedelmük mégis a dohány, bár a 25 000 dohánytermelőből csak 14 000 maradt meg. A többi elvérzett. Szőlővel 3500 hektárnyi terület van beültetve. Megterem azonban Hercegovinában a pamut, len, kender, ricinus és a gyógynövény is. Az állatállomány statisztikája meglepő görbét mutat. A lóállomány létszáma úgyszólván változatlan maradt (32.:22 darab.) A szarvasmarha 147 503 darab volt, és most a százezer alá csökkent. A birkaállomány zuhanása még szembetűnőbb. Közel másfél millió darab birka volt huszonöt év előtt, ma alig a fele van meg. A baromfitenyésztés ezzel szemben emelkedett, és ma kétszer annyi baromfit nevelnek a hegyvidéken.

A tüdőbaj, a malária és a szifilisz

A primitív életviszonyok, amelyekben a hercegovinai paraszt tengődik, az egészségügyi kimutatásból hűen visszatükröződnek. Különösen a vízhiánytól szenved igen sokat a lakosság. A vízhiány gyakori tífusz-megbetegedéseket is előidéz. A mocsarak kigőzölése pedig a malária melegágya. A hercegovinai férfi jól megtermett, széles vállú, szikár alak. Az ismerői szerint szép jellemvonása az őszinteség, a hűség és a vendégszeretet. A városok közelében élő hercegovinai azonban ravasz, és bizalmatlan. A tífuszon és malárián kívül igen elterjedt betegség a szifilisz. Vannak járások, amelyek lakóságának 60–70 százaléka beteg. A vérbaj ezen a vidéken enyhe lefolyású, és az [513] idegrendszert nem bántja. A tüdővész a legsúlyosabb szociális betegsége Hercegovinának. Különösen városokban özönlő munkásság között pusztít.

Dojni Lovro dr. a mosztári egészségügyi otthon igazgatója Hercegovina egészségügyi helyzetéről ad kimerítő tanulmányt. A természetes szépségek és a kultúra élellentéte hazájának nevezi Hercegovinát Andrijić Ivo, aki a kevésbé ismert Kravica vízesésről emlékezik meg nagy szeretettel. A nyolcvan méter széles, 30 méter magasságú vízesés pompás látványosságot nyújt, és a turisták kedvenc kiránduló helye. Hercegovináról, ha szó van, soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy 400 évig török uralom alatt volt, és ennek nyomai ma is megtalálhatók, hiszen a várromok, a karcsú, ívelt kőhidak, a mecsetek (a legjelentősebb valamennyi között az 1773-ban épült mostari mecset) török hódoltságra figyelmeztet.

Nametak Alija a hercegovinai városok építészeti jelentőségét írta meg. A török uralomra emlékeztető építmények ma is többé-kevésbé jó állapotban vannak. A legtöbb épületet és hidat nem a törökök építették, azonban török hatás meglátszik rajtuk. Harmincöt mecsetje van Hercegovinának, amelyen különösen az idegen előtt nyomban emlékeztetnek a régi török uralomra.

Török helytartókat, basákat és írókat adott Hercegovina

Karanović Milan tanulmányából megtudjuk, hogy Hercegovina Herceg Stepan nemes harcostól kapta elnevezését. Herceg történelmi nevű hercegovinai hős, akinek emléke ma is töretlenül él a népben. A leggazdagabb hercegovinai nemes volt, aki a népet megszervezte, és a törökök elleni harcba vitte. A cikkíró Hercegovina jelentőségét abban látja, hogy a legszebb és a legtöbb népdal és hőskölteményt adta a szlávságnak, a hercegovinai hegyek között kristályosodott ki a szerb–horvát nyelv, és Mažuranić bán a hősies hercegovinai felkelések hatása alatt írta meg a délszláv irodalom egyik remekét, a Smail Aga Csengics eposzt.

A legtekintélyesebb hercegovinai család Rizvanbegović bég családja, amely az elmúlt században számos pasát, vezért és írót adott nemzetének. A Rizvanbegovićok szálltak először szembe a szultán seregével és sok borsot törtek a megszálló csapatok orra alá. A Rizvanbegovićok egyik őse választotta el Hercegovinát a szomszédos Boszniától a ferences-rendi szerzetesek hathatós támogatásával.

Nametat Alija felsorolja azokat a hercegovinai származású közéleti személyiségeket, akik a szultán jóvoltából Törökországban fontos szerepet töltöttek be. A félhold birodalmában, a szultán hatalmának a virágzása idején 108 hercegovinai töltött be vezető állást. Közülük számos egyiptomi helytartó szegedi bég (Hasszan pasa) bagdadi kormányzó, hadvezér, sőt költő és török pénzügyi zseni is akadt. [514]

Külön fejezet dicséri a ferences rendiek vallásos és kulturális ténykedését Hercegovinában. Több mint négyszáz éve dolgoznak eredménnyel és önfeláldozóan a szerzetesek, hogy a Hercegovinai nép szellemi fejlődését és anyagi jólétét biztosítsák. A mostari kolostor még a török hódoltság előtt készült. Dr. Oton Knezović több oldalt szentel a hercegovinai ferences rendi szerzetes munkásságának megvilágítására, és különösen hazafias magatartásukat, és szláv szeretetüket emeli ki. Az 1875-ös hercegovinai felkelésről K. Gujić és Stedin Milja M. írtak, végül pedig a hercegovinai irodalomról ad áttekintést Lasta Petar. Elég megemlíteni csupán Dučić Jovant, a szerb irodalom legcsiszoltabb költőjét, Jugoszlávia római követét, aki szintén hercegovinai származású. De rajta kívül is voltak, és vannak értékes poétái és írók a hegyek országának. Hamša Humo az elbeszélő, és Ujević Tin a költő írásai tükrözik vissza a leghatásosabban a mai hercegovinai életet.

A Nova Europa értékes szolgálatot tett a vaskos hercegovinai szám kiadásával, mert megkönnyíti Hercegovina helyes megismerését azoknak, akiknek az eddig nem állt módjukban, vagy pedig ezt elmulasztották.