Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. szeptember) 5. szám, 277–352. p.

Már jóval azelőtt, hogy Gustav le Bon megírta az igazságok élettanát, tudtuk, hogy nincsenek általános érvényű, minden időkre érvényes, mindenütt egyformán elfogadott igazságok. Vannak azonban az emberi gondolkodásnak olyan megállapított, elvileg és tapasztalatilag elvitathatatlan eredményei és szintézisei, amelyek az igazság elemi erejével hatnak, és területi határoktól függetlenül, korszakokon túl anélkül, hogy a társadalmi és gazdasági változásoknak alá lennének vetve, – a dogmatikus megingathatatlanság, változatlanság energiájával, a relatív igazság ellenállhatatlanságával érvényesülnek.

Ilyen a kultúra és hazafiság viszonyának helyes értelmezése. Állapítsuk meg mindenekelőtt, hogy a kultúra egyetemes, a hazafiság részleges fogalomkör. Az egyik értelmi, a másik érzelmi színezetű. Az egyikben benne élünk, a másik bennünk él. Az a civilizációnak formai kitermése, ez az emberi ösztönélet belső folyamata. Nem azonos tartalmú fogalmak, de nem is ellentétesek. Nem takarják egymást, párhuzamosan élhetnek. De élnek, és életfolyamatukban kölcsönhatásba kerülnek. Azt kell megvizsgálnunk, és arra kell rámutatnunk: milyen legyen, és meddig terjedhet ez a kölcsönhatás.

A kultúra generális fogalom, amely felettünk lebeg. A levegő, amelyben élünk. A hazafiság parciális fogalom, a föld, amelyen járunk, és sokszor éppen csak hogy ez a föld. Sem a levegő nélkül nem élhetünk, sem a talajt nem engedhetjük kihúzni a lábunk alól. A kultúra bármely értelmezés szerint is hozzánk tartozó valami. Megismételjük: belőle lélegzünk. A hazafiság azonban szintén része életünknek, a keretet adja meg, amelyben elhelyezkedünk. A kultúra inkább szellemi, a hazafiság bizonyos értelemben inkább materiális. De a kultúrában nevelkedett ember, aki ezt az éltető levegőt magába szívta, éppen ezzel is emelkedik a szellemiség légkörébe, hogy a hazafiság materializmusát helyesen [335] adagolja magában. Megfelelő viszonyba kerül a kultúra éteriségével és a hazafiság anyagiasságával.

A kultúra Keyserling szerint: jelenti az életformát mint a szellem közvetlen kifejezését.

Ez az életforma ma a civilizált emberiség egyetemes élet- és létfeltétele. A kultúra koronként változik, alakul és fejlődik, de korlátlan szuverenitással áll az emberiség felett. Mindig tiszta levegője van. Ideális termék, független külső tényezőktől annyiban, amennyiben rejtett utakon is felszívódik, hatással van ránk, ösztöneinket nemesíti. Ding an sich – lényege, eleme, kifejeződése belső életünknek. Ha bennünk van, eleven erővel hat, és irányítja képzeleteinket, gondolatainkat, vágyainkat és cselekedeteinket. Ebből következik, hogy viszont a kultúra létfeltétele az érvényesülési szabadság, hogy az éltető vér módjára, szabadon keringhessen és táplálhasson.

A hazafiság territoriális, alá van vetve a külső életfeltételek hatásainak, nem önálló életű, hanem kultúréletünknek terméke vagy járuléka, jelentkezési formája, kiélési szabadsága vagy szabadossága függ a kultúrfoktól, amelyre elérkeztünk. A kultúra centripetális központosító, egységesítő, a hazafiság centrifugális, szétválasztó, sokszor bomlasztó.

A hazafiság – ha helyes viszonyban van a kultúrával – óriási erkölcsi tényező. A nemzeti hagyományok szentek. A múlton fejlődött jelen legbiztosabb bázisa egy nemzet jövőjének. Mert megint csak Le Bon szerint: „a hazát nemcsak a föld teszi, amelyen élünk, hanem az ősök árnyékai is, akik tovább élnek velünk, s hozzájárulnak sorsunk kimunkálásához.”

A kultúra és a hazafiság helyes viszonya szerint azonban a nemzeti, parciális erők is csak a kultúra egyetemességének szolgálatába állíthatók, és ott hatnak az emberiség igazi érdekei és fejlődése javára. A hazafiság irányzata nem állhat szemben a kultúra tendenciáival, hanem azokhoz kell alkalmazkodnia. Beléjük kell helyeződnie.

A kultúra egyetemességéből folyik, hogy a szó betű szerinti értelmében nincs nemzeti kultúra, tehát a kultúra nem nemzeti, hanem csak nemzeti kultúrjelenségek, nemzeti vagy faji vonások vannak. Kultúrszíneződések, amiket népies sajátságok, speciálisan kialakult nemzeti szokások és hagyományok, örökletes velleitások, a nemzeti elkülönülésből származó formai kifejeződések és mindenekfelett az eltérő nyelv használata festenek meg.

Amikor nemzeti kultúráról beszélünk, azt rendszerint csak ebben az értelmezésben tehetjük. Par excellence: a nyelv kultusza vagy – így is mondhatjuk – a nyelv kultúrája jelentkezik önálló létben, mint elkülönített életet élő sejt a kultúra egész organizmusában. [336]

A hazafiság tehát nem lehet ellensége semmiféle nemzeti kultúrjelenségnek. A nemzet mint politikai fogalom magába zárja a benne egységben élő népeket, amelyeknek nyelvben, hagyományban, szokásokban, életszemléletükben különböző megnyilatkozásai vannak. Ezeknek a sajátságosan működő funkcióknak természetesen egy keretben kell érvényesülniük: a közös haza javára, mert éppen abban van e kérdés lényege, hogy a haza mindmagunk foglalata, és a közös, szolidáris munka eredménye egyformán érvényesül a haza minden egysége javára. Éppen ezért azonban a hazának teljesen mindegy – magasabb és az igazságnak megfelelő szempontból tekintve –, hogy fejlődése, léte feltételei egyszínűre festett vagy népi elkülönülésekkel csíkozott alapon teremtődnek-e meg, mert a nemzet és haza erkölcsi és anyagi boldogulásának forrása mindenképpen a kultúra. Ehhez az ősforráshoz pedig a különböző népek ereiből egyformán folyhatnak a tápláló anyagok.

Az igazi hazafiság tehát nem lehet sohasem kisajátító, egyeduralomra törekvő, ellenséges a más népek kultúrtörekvéseivel szemben. Ebben a kérdésben a politikának mint az egzisztenciák tudományának nem lehet szerepe. A politika fölé emelkedő nemzeti elfogulatlanság és érdek minden olyan kultúrmunkának, amely a közös haza, a nemzet szellemi tőkéjét növeli – kedvezni fog. Mert a szervezett államban szervezett nemzetként élő embercsoportnak egy veszedelme, kára, baja lehet: a kulturálatlanság.

Ennek a felismerésnek Európa-szerte akadálya a hazafiság kiélezett, exponáltabb, tehát veszedelmesebb formája: az üvöltő nacionalizmus.

De mindig, minden népnél vannak komoly, művelt, igazán hazafias szellemek, akik az itt kifejtett igazságok megértésével, a valódi kultúra benső áhítatával és áhításával annak megvalósítására fognak kezet.