Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. november) 8. szám, 469–516. p.

(Regény, írta Kádár Endre. Athenaeum)

Ezt a vaskos, több, mint négyszáz oldalra terjedő könyvet megírni nem lehetett könnyű feladat, de elolvasni sem csekélység. Bizonyos értékeket megtagadni tőle igazságtalanság volna, de a könyv mindezek dacára is a nehezen emészthető olvasmányok közé tartozik. Készséggel ismerem el puritán becsületességét, túlzásig menő egyszerűségét, mindent cifrázás nélkül nyíltan mond el, elismerem, hogy bizonyos részletek jól sikerültek, de az összbenyomás mégis kedvezőtlen. A könyv élénken emlékeztet bizonyos vidéken élő öreg hölgyek képeslapgyűjteményére, amelyeket kiterített legyezőkön, szőnyeggel díszített szobák falán lát az ember, amelyek kis vidéki utcákat, régi gavallérokat, akácfával beültetett tereket mutatnak, de összefüggés köztük nincs. Ilyen összefüggéstelen ez a könyv is. Ha valakinek kedve volna próbát tenni, s a szöveget harminc oldalas kihagyásokkal olvasni, nagy a gyanúm, hogy ugyanoda jutna, mint az, aki az egészet pontosan végigolvasta. Valami szándékos vagy talán akarattalan félhomály van a könyvben, de nem rembrandti: az ember oldalakon keresztül hosszú párbeszédeket olvas, amelyekről alig tudja megállapítani, hogy kik között folyik le.

Fokozza a kellemetlen hatást a szerző modorossága. Rengeteg mondatot ír le állítmány nélkül. Az olvasónak szinte használati utasításra van szüksége, ha érteni akarja, hogy mit akar mondani. A világosság nem erénye ennek a könyvnek. Emellett az alaphangulata sivár. Képzeld el szíves olvasó, hogy egy könyvet olvasol, amelynek hangulata egy állandó esőben úszó tájékra emlékeztet. Bizonyos idő múlva megunja az em[508]ber. Ez a hangulat megy végig a könyvön. Ez már nem is könyv, hanem a szerző hangulata.

Anyaga a háborút követő évek zűrzavaros idejéből való. Emigránsok szerepelnek benne, csupa olyan ember, akiket a világrengés véletlenül egymás mellé lökött. Van közöttük mindenféle. Kommunista, nacionalista, doktrinőr és közönséges csirkefogó. Két legjobban megírt figurája Pál, a főalak és Kulics, egy érvényesülési vágytól túlfűtött, kíméletlen stréber. Legalább száz alak kavarog a regény lapjain különösebb cél és értelem nélkül. Ez a rendszertelenség, az egység és terv nélkül hányódó cselekmény valószínűleg nem véletlen. A szerző az életet akarta adni, úgy, ahogy az folyik kaotikus rendetlenségben. Főhőse a káosz. Felfogásnak mindenesetre érdekes, de az olvasó nem sok örömet talál benne. Szegről-végről valami távoli hasonlóság van benne az új angolokhoz Huxley tárgyalási módszerére emlékeztetve az embert, csakhogy Huxley-nél minden oldalon lobog az élet. Itt legfeljebb az unalom lobog. Ez a regény egy komoly, gondos és tehetséges írónak rosszul sikerült könyve.

Erénye a komolyság és becsületesség, hátránya a káosz és a fárasztó egyhangúság. Egyes részletek egészen elfogadhatóak, sőt ha az ember a stílus különösségeit leszámítja, élvezhetőek is. Havranek, a szélhámos intellektuel, Flóra, a nyugtalan zongoraművésznő plasztikusan megrajzolt eleven figurák. Egyik-másik alakját filozófiai vagy világnézeti tézisek hirdetésére használja fel: ilyen, pl. Pál vagy Éhm vagy Dózsa, a festő. Az ember sajnálja, hogy az értékes részek hatását elrontja a sok fölösleges vagy rosszul sikerült egyéb motívum. Emberek szerepelnek, akik bátran kimaradhattak volna (Tárai, Horváth), akiknek az egészhez semmi közük nincs. Legjobban sikerült talán a francia környezet rajza: itt valóban él néhány olyan alak, akikkel érdemes volt megismerkednünk, s akik néhány új adattal és színnel gazdagítják az olvasót. Érdekessége az is, hogy néha egy oldalon egész élet sorsát tudja közölni, máskor meg húsz oldalon semmitmondó apróságokkal bíbelődik, kár, hogy ennyi tudás és érték nem tudott kellően érvényesülni. Nagy értékekkel szemben nagy hibák állanak. A könyv figyelemre méltó, és értékes, de hibái miatt sohasem lesz népszerű vagy vonzó olvasmány.