Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. november) 8. szám, 469–516. p.

Dudás Kálmán: Hajnal a szobámban

Egy képkeret zsongja utolsó mosolyod,
amit a küszöbről dobtál már felém,
tükröm is tart még: tétován a kilincset fogod.
És elsuhantál. Csönd. Majd kedves tárgyaim
lopóztak el mellőlem, tova, teutánad,
s magamra hagytak magányom peremén.
De egy képkeret, lám, ellopta mosolyod,
s ez elég! A hajnalodás friss szárnyain
a kacajod. Labdáznak vele a falak.
Pamlagom fölött parfümöd imbolyog,
s ni, a kredencemen mi mosolyog ott?
A rúzsod, mit szeretek: nahát, itt maradt,
s elbújt a kis huncut a csöpp csipke alatt.
Megcsókolom. S míg hangoddal játszanak a falak,
zsibbadt örömmel a hajnalba sugdosom:
tükrömben, falamon, gyűrött vánkosomon,
mindenben, valahogy mindenben megtaláltalak.