Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. november) 8. szám, 469–516. p.

Mint aranypillangó, úgy lebbensz fel, és szemben
Velem foglalsz helyet épp. Fejed felett kék, ében,
Sárga lepkék a tejszín gömblámpa ernyejében:
Figyelem, de szemem, mint delejre – feléd rebben.

Pajkos szél ujja babrál ruháddal: sikkes selymek
Bújtatják melled finom íve felett, s egy percre
Feltéved fürtjeidre, majd csöndes csókot ejt le
Nyakad lejtőjén, s kacag: tested balgán remeg meg.

Kicsit már irigylem is a széltől e szép, ledér
Bújócskát. Szelíd orcád mintha csak sejtené ezt:
S titkos ecsethegy titkon rá csöpp pírt szégyenné fest,
Ám ajkad nyíl, s fogsorod fehér fűzére zenél…

Idomaidat mélyen most szemembe égetem:
Ó, friss testből áradó, ruganyos, lenge zenék!
Lelkem sóváran inna, mohón részegedne még, –
De vége: megálló! Úgy kérném: ne menj még te sem…

De leszállsz: a feledés ködébe le, és soha
Nem látlak többé talán. – Még egyszer felém nézel.
Mégis! S ahogy vágyaim bús ejtőernyejével
Lelépsz az éjbe: érzem, tested csókos babona…