Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. november) 8. szám, 469–516. p.

Ló nyerít. Felbőg a tinó, tehén.
Nyújtva ásít hangosat a legény.
(A kedves már kiszökött,
az álmossága nem szökik.)
Felsandítanak a kelő napra a barmok.
Ébrednek a lomha bácskai farmok.

Széltében prériken zsendülnek füvek.
A harmatcsepp rajtuk színes üveg.
(A legény lusta, alig üget.
A nappal szerelmi szünet.)
Megy a dolog magától is úgyahogy előre.
Az ember enni megy, a marha meg legelőre.

Lehever éjszakára ló, tinó, tehén, legény,
a megvetett álmokon, a helyén.
(A legény most nem álmos,
a kedvese már beszökött.)
Az igák súlyát éjszaka érzik a barmok.
Reggelig sóhajtól terhesek a bácsikai farmok.