Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

(Athenaeum)

Kodolányi Jánosnak úgyszólván minden könyvét ismerem. Megjelent művei számottevőek, és jelentősek. Mint a budapesti Est-lapok belső munkatársa és belletristája nemcsak közismert, de közkedvelt is. Egyike az új magyar írógárda frontharcosainak. Egy időben a baloldal magáénak vallotta, de mint polgári lapnál elhelyezkedettet később – mint Kassákot és sok mást – megtagadta.

Ha Kodolányi könyvet akarunk olvasni, nem árt ismerni világnézeti álláspontját, mert ez sokban hozzásegít, hogy írásaiban a célkitűzéseit felismerjük, és a mondanivalóit jobban átérezzük. Ezért [462] Kodolányiról annyit szükséges tudnunk, hogy a magyar paraszt felkarolása és szeretete nála életprogram. Következésképpen ezt mondhatni propagandaszerűen gyakorlatosítja is, amennyire ez módjában áll. Eszmetársai ebben igen szép számmal vannak az új magyar írógeneráció legjelesebbjei között.

A Fekete vízről relatívek a mondanivalóim, mert lehet, hogy más másként fogná meg. Én ismerem bővérű írásainak zömét, és így önkénytelenül osztályzok. A Kodolányi-könyvsorozatban én nem a Fekete víznek ítélném a felfelé ívelés ez időszerinti utolsó lobbanását. Anélkül, hogy leértékelnék, számos könyve jobban tetszett, mint a Fekete víz. (Pl. a Futótűz is tartalmilag sokkal dimenzionálisabb.)

Azért a Fekete vízről is éppen eleget beszélhetünk.

A regény főhőse Laci, egy kis fiú. Elemista, tehát nem lehet több kilenc-tíz évesnél. Ennyi lehet akkor is, ha a felnőttekkel való viszonyát összemérjük. De ha az agyműködését figyeljük – amire éppen elég alkalmat ad a szerző –, azt gondolnánk tizenhat éves. Problémái inkább kamaszproblémák, mint gyermekéi.

Laci és kishúga, Iluska szüleikkel új helyre költözködnek. Édesapjuk állami erdész, édesanyjuk – mostoha. A regény végéig ugyan nem tudunk meggyőződni ennek az anyának mostohaságáról, ezért talán úgy kellene mondanom – a mostohájukkal, aki az édesanyjuk.

Mielőtt jobban a mesébe mélyednénk, még meg kell mondani azt, ami a Kodolányi-könyveket jellemzi. Nincs eleje, és nincs vége. Egy darab kiszakított élet, honnan indult, hová fut, nem fontos. A teremtés futószalagán egy rövidke morze-jelentés, vagy mint az égen a futó felhő, amelyet látjuk, miként foszladozik, rongyolódik, de nem tudjuk, honnan jött, és hova megy.

Laci – mondjuk tíz éves. Gyenge, vézna fiúcska, úri gyerek, aki belecsöppen a durva kezű, durva szavú parasztgyerekek világába, és ott kitűnően érzi magát. Rájön, hogy ezek világa sokkal becsületesebb, őszintébb, mint az ő úri világa, ahol minden titok, és minden hazugság. Apa mogorva, szótalan, anya mindig szomorú, és azonkívül másállapotban van. De ezt nem szabad tudni, ez titok, de Laci mégis tudja, mert mindent úgyis meglát, és megtud. Aztán hallotta, amikor anyuska panaszkodott a szolgálónak, hogy a férje milyen más lett, mióta ő úgy van, és soha semmi gyengédség, a gyerekek se szeretik, pedig ő eleped egy kis szeretetért. De Laci Iluskával közösen ekkor már megállapítják, hogy lesz gyereke, és úgyis azt fogja szeretni, velük rosszul fog bánni, és keserves lesz az életük. Mert nem maradt Pesten, ha olyan nagyon odavágyódik, nekik nem kell mostoha.

Emberábrázolása mesteri. Kodolányi művésze a torznak. Csúfság figurái plasztikusak, külső és belső rajzuk egy-egy mestermű. Külön szeme van az emberi csúfság meglátásához. Ahogy az átlagember elmereng a szépen, úgy tud beleveszni az emberi csúfság rejtelmeibe. Olyan részlettitkokat vetít elénk, hogy menten va[463]karódzani kezdünk, holott talán féregről nem is esett szó. A ferde test, a ferde lélek, a szenny, piszok utolérhetetlen leadója. A leglehetetlenebb figuráját is elhiszi neki az ember, és szánalmat keltenek bennünk.

Laci legjobb barátja Varga Dezső. Izmos, tömzsi paraszt gyerek, olyan természetes, mint egy állat. Laci mindenben hozzá igazodik, és igyekszik hozzá hasonulni miután elhatározta, hogy paraszt lesz.

A miliő egy dunántúli falu, a szerzőnek nem idegen táj, az észrevehető. A nők fehér biklában járnak, és mintha a szerző személyes ismerősei lennének, oly élethívek. Ezúttal megtisztultan látom őket írói távlatokban, de ismerem én őket fonákjukon is, amikor Kodolányi nagyon fekete lelket fektet a hófehér bikla alá. Nyilván másképpen álltak közel a szerzőhöz azidőben, amikor Kántor József megdicsőülésében beszélt róluk. Azóta Kodolányi elmarasztalta magát velük való perlekedésben, és elhatározta, hogy tűzön-vízen csak azért is szeretni fogja őket. Nincs jogunk a komplexumhoz hozzányúlni.

Most, a Fekete víz tükrében csak azt látjuk, hogy minden úr ronda, és minden paraszt szép.

Ezek után nem csoda, ha Laci is elhatározta, hogy biz ő paraszt lesz. Ezenkívül még világgá is megyen a szegény, úgyis már a kétszázötvennyolcadik oldalon folyik, és még nem történt benne semmi nevezetes. Laci kemény gyerek, kicsi, vézna, de kemény is tud akarni. Az ekeszarvát is próbálta már Dezsőéknél. Sőt lányt is ölelhetett volna már, ha akar. Fogta magát, és karácsony éjszakán, amikor a cseléddel az éjféli misére ment – szépen megszökött. Volt két koronája is, amit attól a hülye méltóságos erdőtanácsostól kapott. Stílusosan esik a hó, és persze dobog a szíve…

Nem valószínűtlen, hiszen hányszor olvasunk az újságokban kalandvágyó kisfiúkról, akik megszöknek hazulról.

Egyedül van e hósivatagban, fúj a szél, de egy vállalkozó szellemű bátor fiú, egy forradalmár, aki úrból paraszt akar lenni, ezt fel sem veszi.

Zsebbe süllyeszti kezeit, behúzza a nyakát, és élesen, hangosan dalolja:

…Dráva partján csak én magam halásztam…

Nagyon szép ez a befejezés. Emlékszem, én is mindig énekeltem jó hangosan, amikor édesanyám a sötét padlásra küldött valamiért.