Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

(Csokonai életregénye)

Százharminc év előtt meghalt egy poéta. A Költő, aki a boldogságot csak hírből ismerte úgy élt, ahogy ma nem élnek emberek. Kevés örömű viszontagságait, rövid földi életének versszerző perceit, magát a poétát és korát Mészöly Gedeon a megszólalásig híven adja vissza.

A csupán „kötelező” olvasmányban megismert irodalomtörténeti nagyok javarészt ismeretlenek maradnak. Az életregény, s közöttük első helyen Csokonairól szóló életrajz küldetést vállal, és ezt dicséretesen tölti be. A Lilla versek halhatatlan költője nem maradhat idegen, lélekben végigéljük földi létét, részvétünk vele van tartós fájdalmában, és gyéren boldog napjain.

A természetet áldó és érette rajongó költő himlőhelyes arcával boldogtalanságra kárhozik. Hiába fordítja kifelé a lelke hímzett, drágamívű varrottassal ékes subáját, kívül marad a búbánat és a poéta Csokonai Vitéz Mihály így ballagott a halhatatlanságba. Zsenije tudatta vele, hogy élete nem lehet olyan rövid, s ittlétét jeltelen nem hagyhatja. Váteszi megnyilvánulása valóra vált: Csokonai [461] Vitéz Mihály a magyar nemzeti költészet felejthetetlenül jellegzetes egyénisége lett.

A költő versei között feltárulkozó szépségek útvesztőin kalauzol bennünket az életrajzíró, feltárja a sokcsillámú drágakő ékes csiszolásait. Megragyogtatja a felismerés fényében, közel, egész közel a lelkünkhöz elénk hozza a százharminc éve halott poéta benső életét. Az érzései, amelyek előkészítették, megérlelték, és életre hívták ma is élvezetes költeményeit annyira valóságként igazolódnak, hogy a könyv nemcsak élménnyé válik, de részese lesz az olvasója a legértékesebb kincsnek, a költő visszatérő lelkének.

A nagy költők boldogsága azért tart egy villámlásig, hogy a fényével becikázza az irodalom égboltját. Csokonai Vitéz Mihályt szerette Lilla, vagy talán inkább a lelkét, a verseit, a leveleit szerette… s férjhez ment a Kalmár kérőjéhez, mert annak több pénz csörgött a lajbijában.

Ó, örök poétasors. Sanyarú, kovásztalan életében, ha éhesen érte az este a csillagokról a legszebb meséket szőhette, ezüst betonból papírra palotát építhetett, amelybe vendégsereget hívott, és a ház úrnője Lilla volt… Hajnalra a gonosz manók elillantak vagyonával, iskolamesterségét kellett űzni, és két öl fáért télvíz idején könyörgő leveleket meneszteni az uradalom fiskálisának.

A magyar géniusz az édes szülője, a magyar kortárs a mostohája nemzete poétájának. Későn becsülik meg, őrzik a nevét… életében a grófi könyvtár írnokául sem veszik fel.

Olvassátok el ezt a könyvet mindnyájan, akik tehettetek volna valamit, és tehettek a mai napon is a magyar irodalom megbecsülésére, és művelőinek gondelosztására, mert amit a múltban vétkeztek elődeink, azt legalább mi tegyük jóvá…

Mészöly Gedeon írása több, mint életrajz. Mementó ez, kopogtatás a magyar szíveken: Mi van az íróitokkal? Nézzetek csak, hányan vannak, akik életüket adják oda az irodalomnak, és nem kérnek érte semmi mást, csak megbecsülést.