Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

(1814–1914)

A történelem az élet tanítómestere – mondja a klasszikus latin közmondás. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a történelem csak akkor tanítómester, ha az ember tud gondolkodni, és a történelmi események különböző okozóinak, körülményeinek tekintetbevételével képes összehasonlítást tenni a történelmi tények, illetőleg a jelen eseményei között. Aki megfigyelésre és gondolkodásra képes, az jó tanuló, és azt a történelem sok okos dologra kioktatja.

Bertrand Russel, a nagy angol tudós „Egy évszázad élettörténete” című kétkötetes könyve olyan mű, amely gondolkodásra – sőt bírálatra – készteti az olvasót. A bécsi kongresszus és a világháború között eltelt idő az emberiség életének legizgalmasabb százada, amely már elég messze van tőlünk ahhoz, hogy történelmi távlatból tudjuk szemlélni, viszont még olyan közel áll hozzánk, hogy eseményei nem közömbösek számunkra, mert azoknak kihatásait most is élénken érezzük. A tizenkilencedik század történelme a legérdekesebb olvasmány, mert ez a század átfogó tekintettel nézve az emberi haladásnak ragyogó lendülete – és mégis, mégis ezer tragikus következményű emberi botlás, nekifutás és visszaesés, magasra emelkedett emberi szeretet és elvakult gyűlölet teszi zűrzavarossá. Az egész századon keresztül egy nagy, megtorpanás nélküli lendülettel fejlődik a művészi tudomány, a gépkészítés mestersége, és az ember véres bonyodalmakba kerül amiatt, mert nem tudja megülni a magasba lendülő saját maga által teremtett technika-paripáját, hanem utána bukdácsol. Az ember csak egyszerre azt veszi észre, hogy a gépek új helyzetet teremtettek, és az új helyzetben nem tud eligazodni, hanem csak csetlik-botlik, elesik, hányszor elesik…

Bertrand Russel azok közé a nagy angol gondolkodók és történetírók közé tartozik, akik a tárgyilagosság ragyogó reflektorfényébe képesek állítani a múlt eseményeit. Noha ő maga közismerten határozott világnézettel rendelkezik, a történelmet mégsem egy világnézet szemszögéből nézi. A történelmi valóságot keresi, és e munkájában csak a mindenkire kiterjedő emberszeretet vezérli. [458]

A történetíróknak ebbe a fajtájába tartozik H. G. Wells is az ő Világtörténelmével. A két nagy angol történetíró szellemi rokonságot tart fenn nemcsak a tárgyilagosságban és általános emberszeretetben, hanem abban is, hogy mondanivalóikat fordulatos, eleven, és néha maróan szatirikus stílussal adják elő. Bertrand Russel nemcsak maga boncolgatja orvostanári szakértelemmel az elmúlt eseményeit, hanem néha át is nyújtja a bonckést az olvasónak – megtanítja gondolkodni, ami talán a legnagyobb eredménye.

A bécsi kongresszus ismertetésével kezdődik a kétkötetes mű. Töviről-hegyire megismerjük a kongresszus vezető egyéniségeit, látjuk, hogy milyen személyi és egyéb okok késztették a kongresszust arra, hogy az általános haladás meggátlására létrehozzák Európa uralkodóinak nemzetközi egyesülését, az ún. Szent Szövetséget.

Különösen kitűnően rajzolja meg az író a múlt századbeli angol viszonyokat. Bölcsőben látjuk azokat az eszmeáramlatokat, melyek később elhatalmasodtak, és hozzájárultak az események kialakulásához. Megismerkedünk a 19. század eleji angol nagybirtokos és gyáripari viszonyokkal, amelyek kialakították a később Németországban nagyra nőtt szociális mozgalmat. Megismerjük a szocializmus angol atyjának, a gyáriparos Owen társadalmosítási erőfeszítéseit. Látjuk Cobdennek, a szabad kereskedelem vezérének nagyra növését, és teljes győzelmét.

Russel részletesen foglalkozik a francia és német gazdasági és politikai mozgalmakkal is. Találó bírálatot mond Marxról és a többi korabeli társadalmi kérdésekkel foglalkozó tudósról. Megkapóan érdekesek a könyvnek azok a részletei, amelyek az észak–Amerikai Egyesült Államok múlt századbeli történelmével foglalkoznak. A világtörténelemnek ezt a részét nálunk általában nagyon kevesen ismerik, holott a mai észak–amerikai kialakulásának története rendkívül érdekes és tanulságos. Ma Rockefeller és a többi amerikai óriástőkés uralkodik úgyszólván az egész világ gazdaságán, és már csak ezért is minden figyelmet megérdemel az, hogy ezek a nagy vagyonok miképpen alakultak ki. Russel pompás képet fest a múlt századbeli Egyesült Államokról, a korlátlan meggazdagodás és a korlátlan megvesztegetés e hazájáról.

A jelenlegi afrikai olasz hódításra való tekintettel különösen érdekes a könyvnek az afrikai és ázsiai gyarmatosításról szóló része. A belga Kongó „civilizálásának” története a legélesebb vádirat a sötétben dolgozó és korlátját vesztett kapzsiság ellen.

Kimerítően foglalkozik a szerző Bismarckkal és a nemzeti eszmének a múlt században játszott szerepével is. Rámutat arra, hogy a nemzeti felszabadulásért, önállóságért, illetőleg egységesítésért folyó küzdelmek milyen nagy behatást gyakoroltak a viszonyok általános alakulására. Részletesen tárgyalja a két legnagyobb hatással dolgozó nacionalizmus, a német és az olasz nacionalizmus fejlődését.

A mű olvasása közben önkéntelenül is felötlik az emberben az a gondolat, hogy tulajdonképpen milyen kevesen ismerik a világtörténelmet, és mennyit segítene az, ha minden ember legalább annyi[459]ra tisztában lenne a világtörténelemmel, amennyire pl. Wells világtörténelme erre módot nyújt. Az emberiség jóra és rosszra egyaránt hajlamos, és reá is áll az a közmondás, hogy „alkalom szüli a tolvajt”. Miért ne tudja minden ember, hogy mik voltak azok a rossz alkalmak és körülmények, amelyek eddig az emberiséget a bűnre vitték? Így a jövőben talán elkerülhetné a bajt…