Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

Írta Gedat G. A., fordította Kutas Kálmán. Budapest, Sylvester Rt. 120 l.

A bumeráng… hajlított fadarab, mely eldobva messzire száll, súlyosan el is talál mást, de különös egyensúlyozása folytán vissza is röpülhet – arra, aki dobta.

Ilyen bumerángot a legsúlyosabb fajtából nem is egyet dobott a fehér kultúremberiség minden irányban, mindenféle színű más népek közepébe. A hajított fegyverek pusztítottak, életeket, kultúrákat semmisítettek meg, olyan réseket ütöttek az emberiség eszmei és erkölcsi tájékozódásában, melyeket a dorongvető európai árják még a sajátjukból kitölteni sem tudtak. De a bumerángok egy része visszarepül, és máris súlyosan eltalálta a dobókat; pedig a leggyilkosabbak még hátravannak, még repülnek…

Jelenleg három nagy kultúrakör áll egymással ádáz harcban: az eddig még győzelmes Európa-Amerika, a sárga Kelet-Ázsia és a mohamedán Elő–Ázsia–Észak–afrika, vele India. Szovjetoroszország és Afrika, mint önálló kultúrkörök még a jövő ködében derengnek.

Európa–Amerika eddig a diadalmas – ám közeledő vereségének, hanyatlásának félreismerhetetlen előjelei, sőt már inkább eszközlői egyre szaporodnak. Mindenekelőtt bomlik az összetartás a fehérek közt mindinkább, az egyet nem értés, egymás ellen acsarkodás mind hevesebb lesz. Ugyanakkor, amidőn az Elő- és Kelet–Ázsia embertömegek egyirányú szerveződése mind határozottabban rajzolódik ki – legalábbis egy irányban: a fehéreknek ellent állás irányában. És a fehérek maguk mindent megtesznek, hogy ezt az átcsoportosulást előmozdítsák, siettessék. Elpusztítják a színesek intézményeit, kiirtják szokásaikat, feledésbe merítik hagyományaikat, hogy ezek helyébe a sajátjaiknak olcsó és eleve megfertőzött másolatait erőltessék a „kezdetlegesekre,” a „vadakra”. Ezeket azután felfegyverzik, és százezer számra halálba kergetik – más fehérek ellen. Izgató szereik, szórakoztató készségeik útján eltompítják, egyenesen megmételyezik az általuk „civilizáltak” testét-lelkét. A mozi és rádió kiszorítják a régi tisztes templomi táncokat, regényes báb és árnyszínházakat; a régi indiai mondahősök helyett fehér legényeket és némbereket mutatnak be a vásznon, éspedig a lehető legtöbb erkölcsi kifogás alá eső, minden kierőszakolt tisztelet végképp kiirtó helyzetekben és ténykedésekben. Hiszen megtörténik, hogy a fehér hatalom jogot és igazságot véd, tudást terjeszt – de ezt is olyan álszent módon, nyilvánvalóan üzleti alapon, és méghozzá önmagában ellentétekbe keveredve teszi, hogy legoptimistább számítás mellett sem várhat erkölcsi sikert. Az erkölcsi vereség pedig előbb-utóbb maga után vonja az anyagit is.

Kínában a hagyományaitól elforduló nép ma még a kereszténység és a bolsevizmus között ingadozik, ám itt a japán fegyveres erő kristályosodási pontul jelentkezik. Indiában Gandhi előkészíti az egy[457]séget, melynek vezetése azonban szükségképpen az erélyesebb mohamedán elem kezébe fog kerülni, és akkor kész Európával szemben egy olyan ázsiai front, aminő még a próféta és a török hódítók idejében sem volt.

Gedat nem bocsátkozik a nemrég elhalt Spengler módjára a „Nyugat lehanyatlásának” általános elméleti megindokolásába. Ehelyett teljesen konkrét, gyakorlati alapon állapítja meg: „A fehér ember uralmának vége… A bumeráng visszaröppen. Vajon Nyugat népei elég ügyesek lesznek-e, hogy az utolsó órában elkapják?”