Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

John Maynard Keynes: The general theory of employment, interest and money, – London, Mac-Millan, XII–403/1

Minden gazdasági tevékenység végső célja az emberi fogyasztás. De nemcsak célja, hanem indítéka, fenntartója is. Megzsibbad minden termelés, elapad a forgalom, ahol az emberek tömegei a legkisebb mértékre kénytelenek fogyasztásukat összezsugorítani. Ennek oka pedig manapság leginkább az, hogy nem találnak munkaerejük, munkakészségük számára alkalmazást. Az embernek már „állati” természetéhez is hozzátartozik, hogy tenni akar, nagyobb becsben tartja a munka és kereset lehetőségét, mint a tétlen nyugalomét.

Mégis szinte elérhetetlen ábrándként lebeg a mai ember szeme előtt a „full employment”, az az állapot, melyben minden munkás kéz és fej működési, keresési alkalmat talál, melyben tehát igaz a régi elemi iskolai könyveinkből emlékezetünkben maradt biztatás, hogy „aki dolgozni akar, az mind megélhetést, sőt boldogulást talál”. Ez a gazdaság legfőbb problémája; ennek megközelítése nélkül a gazdasági rend csődöt mond. [454]

Hiszen „employment” munkaalkalom ma is van, csak kevés, és ami van, igen könnyen tűnik el ismét, vagy pedig jutalmazása sorvad az éhbér színvonala felé. Hogy ez miért, a termelés tényezőinek minő összehatásai által következik be, ezt a nagynevű angol közgazdász a nagy gonddal felállított függvény-egyenletek sorozatában ábrázolja. Ezek az egyenletek ugyan még vezérbetűik nyelvünkbe átültetése után is fárasztók lennének, meg is kíméljük tőlük olvasóinkat, és inkább az egyenletekből levont fejtegetések tartalmára terjeszkedünk ki, melyek már nagyon világosak, érdekesek, és meggyőzők.

Röviden: munkaalkalom ott van, ahol mezőgazdasági és főleg ipari termelés folyik; ez pedig ott lehetséges, ahol a tőke fölött rendelkezők érdemesnek találják jószágukat termelő vállalkozásba fektetni – ahelyett, hogy parlagon hagynák vagy pusztán takarékbetétként kamatoztatnák. Ez viszont akkor következik be, ha a termelésbe fektetett tőke az emberileg kívánható mértékben biztos, tehát nem nő túlságos nagyra a „liquidity preference”, az emberek ragaszkodása a vagyonuk minden órában folyóvá tételének lehetőségéhez. És ha a kamatláb és ezzel a „marginal efficiency of capital” a tőke befektetésének az egyszerű halmozással szemben még kívánatos határ-haszna lehető alacsonyan van.

Tehát olcsó pénz kell, melyet birtoklója szívesen fektet munkát adó, bárha több-kevesebb kockázattal is járó vállalkozásba. Az egyszerű zsugorgatás, a saját személyes életmód megszűkítése takarékbetétek vagy éppen aranykincsek halmozása céljából legfeljebb egyes emberek későbbi gazdasági lehetőségeit javíthatja meg másokéval szemben, de az összgazdaság szempontjából értéktelen. Az a munkabérek leszállítása is, még ha új munkaerők beállításának lehetővé tétele céljából történik is, miután a keresetekben megszorított munkások alig fogyaszthatnak, vásárolhatnak többet, mint az egyszerűen munkanélküliek; így az ő megnyomorításukból megint más vállalkozások ki nem fizetődése, megszűnése, más dolgozók munkanélkülivé válása következik. Ennél még a fáraók piramisépítése és aranykutatása is jobb volt, több embert juttatott, ha nem is éppen fényes munkaalkalomhoz, hatályosabban fellendítette az akkori gazdaságot.

Munkakereset-, vállalkozói haszon- és kamatszámítási egyenleteivel Keynes egyáltalában nem kíván abba a tévedésbe ejteni, mintha egyik tényező változása egy jó vagy rossz cselekedet azonnal általánosan és egyenletesen megéreztetné hatását. A gazdasági életben a tehetetlenség törvénye messzemenően érvényesül, annak közlekedőcsöveiben sem történik túlságos hamar és tökéletesen ennek az eléggé vastag folyadéknak a kiegyenlítődése, még „palacknyakak” is fenyegetnek, melyekben azután minden megakad. Az egyes szakmák foglalkoztatási százaléka és bérszintje soká különbözhet, a munkások nehezebben fogadják el bérük pénzegységben leszállítását, mint a pénz lassú romlásával járó tényleges keresetcsorbulást. Az egyes pénzkölcsönvevők által fizetett kamat rendszerint [455] magasabb az általánosan indokolt szintnél. A „kamatláb nagymértékben lélektani jelenség” a kamat elsősorban a pénz mindenkori használatának szabadságáról való lemondásért a tulajdonosnak adott kártalanítás. Az egyes befektetés hasznosságának megítélésben jövő üzletfejlődés reménysége szinte nagyobb szerepet játszik, mint azonnali jövedelmezősége, és a valódi jövedelmezőségalakulásnál ismét döntőbb az egyes papírok várható tőzsdei árfolyamingadozásának kialakuló képe. Tehát nemcsak a múlt él nagymértékben tovább jelenünkben, de már a jövő is. „A pénz jelentősége főként abból folyik, hogy a jelen és jövő közt összekötő kapocs.” Ezek a nagyon kivonatos idézetek mutatják már, mennyire otthonos a kiváló közgazdász a lélektanban is.

Az emelkedő és süllyedő konjunktúra időszakok ütemes visszatérésnek oka is nagyrészt lélektani; egy irányzat rendszerint erősbödik, de mielőtt véglegesen kifejthetné hatását, már az ellenkező irány tényezői jutnak szóhoz, és ezek közt elsősorban az emberek többé-kevésbé helyes előrelátásai és előszámításai. Messzemenően, de azért miként még látni fogjuk, nem teljesen szakított Keynes a klasszikus közgazdaság iskolájával, melyben pedig ő is felnőtt. Az uzsoratörvényeket, melyeket 60-80 évvel ezelőtt, mint jogosulatlan béklyókat olyan buzgón elvetettek, sok esetben indokoltaknak tartja, úgyszintén a régi egyházi felfogást is, mely a pénzkamatszedés eltiltásával és ugyanakkor a birtokok zálogba vételének megengedésével egészen helytálló megkülönböztetést tett a kamat, mint megszorultak kiaknázási eszköze, és mint a tőkehasználat díja között. A merkantilisták pénzösszehordása, és evégből a kedvező nemzetközi árucsere-mérleg erőltetése is indokolható volt a maga idején még inkább, mint némely mai egyetemes aranyvaluta és be nem avatkozás pacifisták elmélete. Diktatórikus ár- és bérmegállapítások is kedvező hatással lehettek kivételes időkben.

Azért Keynes mégsem feltétlen kollektivista. Az egyéni kezdeményezést és felelősségvállalást továbbra is szükségesnek ítéli, miután az élet változatosságának megőrzője úgy a kísérletnek, mint a hagyománynak segítője (hands made), a jobb jövő legfőbb eszközlője. Emellett a pénzszerzési lehetőség még a különben sokkal rosszabb és veszedelmesebb emberi hajlamok levezetésére, csatornázására is alkalmas. Csak túlságba ne menjen, ne térítse el a gazdasági életet legfontosabb teendőjétől: a befektetésre (vállalkozásra és nem zsugorgatásra) való hajlamosság nagyobbra fejlesztésétől.

A teljes munkaellátottság elérésétől Keynes az államok közti beteges versengésnek megenyhülését is várja, melynek célja: az otthoni munkanélküliségnek újabb és újabb piacok szerzése, jobban mondva, másoktól elragadása útján ezekre a másokra áttolása, ami valóban mindenféle uszításnál hatályosabb oka a bizonyára a lehetőség határáig elodázandó háborúknak.