| A kocsi kereke nem zörög, mert sárba süppedt.
A patkónak nincs szikrája, porban fut.
A pipából nagyot színak, megparázslik a dohány,
s a kártyával nagyot ütnek, ha előfordul az adut.
Ülnek házaik előtt mozdulatlan akácok alatt.
Megcsodálják a repülőgépet, mint átvonuló,
ritka madarat. (De nem ülnek bele.
Így volt ötven éve nagyapjuk a gőzvonattal).
Kártya puffog, ütik agyon az időt, az estét
télen, tavasszal, nyártól őszig.
Lesték, felgyújtja-e a búzát a vonatszikra,
s nem értették, mért ujjong induláskor a gőzsíp.
A vonatot megszokták már, mert földön jár,
nem remegnek meg vörösre gyúlt szemétől.
A repülőgép olyan, mint ima vagy haranghang,
Isten és ember közt lebeg. Búg és fénylik.
Pipafénynél, kártyaszónál (ez a tűz és ez a hang)
összeülnek ketten-hárman,
megvitatják: kátyúba jutott a technika
s nézik selymán, autó vergődik a sárban. |
Fejlesztette: GAS Softwares